Rongyrázás

2023.12.02. 09:00

Nem fogja elhinni, mivel jár edzeni a milliárdoscsemete

Mindössze 15 percre van a pálya az otthonától, de ő inkább helikopterrel jár.

MW

Illusztráció

Forrás: Shutterstock

Egy kisebbségi részesedést adott el az Aston Martin Forma–1-es istállójából Lawrence Stroll kanadai milliárdos, akinek fia, Lance a csapat színeiben versenyez. Októberben felröppent a hír, hogy a csapatot a szaúdi állami olajcég, az Aramco veheti meg, de úgy tűnik, a csapat tulajdonosa nem volt hajlandó teljesen megválni a Forma–1-es istállótól – írja a Világgazdaság.

Ennek talán legkevésbé a milliárdos fia örül, aki a pletykák szerint már nem annyira szeretne pilóta lenni a versenysorozatban, sőt versenyzői pályafutását anyja és a milliárdos első felesége, Claire-Anne sem támogatja.

A pilóta visszavonulása nem lenne nagy meglepetés, hiszen sokak szerint inkább az édesapja forszírozta Forma–1-es karrierjét. Jacques Villeneuve egykori világbajnok, aki a családhoz közel lakik, elmondta, hogy

a fiatalabb Strollnak saját gyakorlópályát is építettek, amely csupán 15 percnyire van az otthonától, de a versenyző így is inkább helikopterrel járt oda mindennap.

A csapat egyik bennfentese pedig arról számolt be, hogy amikor apa és fia gyárlátogatáson járt náluk, az apa rendkívüli érdeklődést, míg a fia rendkívüli érdektelenséget tanúsított a részletek iránt.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!