NHL

2017.10.11. 10:02

Hazai pályán is győzött az NHL újonca

Azok után, hogy két idegenbeli sikerrel debütált az észak-amerikai profi jégkorongligában (NHL) a Vegas Golden Knights, kedden hazai pályán is győzelemmel mutatkozott be.

Az NHL 31. csapata az előző két, egyaránt 2-1-es siker után, ezúttal sokkal simábban, 5-2-re verte az Arizona Coyotes együttesét, amelyet három napja Phoenixben is felülmúlt. Az újonc két legjobbja ismét a címvédő Pittsburgh Penguins gárdájától megszerzett háromszoros bajnok kapus, Marc-Andre Fleury és a döntős Nashville Predators csapatától érkezett csatár, James Neal volt. Előbbi 33 lövésből 31-et hárított, így három meccsen mindössze négy gólt kapott, míg utóbbi két találattal vette ki a részét a mostani diadalból, összességében pedig ötnél jár.

A találkozón az 59 halálos áldozatot követelő, október elsejei, Las Vegas-i tömegmészárlás túlélői közül kerültek ki azok, akik bedobták a kezdőkörbe a korongot.

A nevadai gárdához hasonlóan százszázalékos maradt a St. Louis Blues is, amely negyedik meccsén a New York Rangers vendégeként győzött 3-1-re.

Az idén Stanley Kupa-döntős Nashville Predators pedig – két vereséget követően – fordulatos találkozón szerezte meg első sikerét az új idényben, ugyanis hiába vezetett már 3-0-ra, a vendég Philadelphia Flyers 5-3-ra fordított, de a hajrá ismét a hazaiaké volt, akik az utolsó másfél percben ütött két emberelőnyös góllal 6-5-re nyertek.

Az idén főcsoportdöntős Ottawa Senators gárdájának eddig mind a három találkozója szétlövésben dőlt el, de két vereséget követően az eddig hibátlan Vancouver Canucks vendégeként ezúttal jobbnak bizonyultak a párharcban.

Eredmények:

Dallas Stars-Detroit Red Wings 4-2

Nashville Predators-Philadelphia Flyers 6-5

Montreal Canadiens-Chicago Blackhawks 1-3

New York Rangers-St. Louis Blues 1-3

Carolina Hurricanes-Columbus Blue Jackets 1-2 – hosszabbítás után

Vancouver Canucks-Ottawa Senators 2-3 – szétlövéssel

Vegas Golden Knights-Arizona Coyotes 5-2

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!