Aranylabda

2021.11.30. 11:02

Messi két éve azt hitte, hogy utoljára nyert

Az immár hétszeres aranylabdás argentin Lionel Messi a futballvilág legrangosabb egyéni díjának hétfői átvételét követően azt mondta, nem hitte, hogy két évvel ezelőtti elsősége után még a legjobb tud lenni.

„Hihetetlen újra itt lenni. Két évvel ezelőtt azt hittem, hogy az volt az utolsó alkalom. Kulcsfontosságú volt a Copa América megnyerése. Sokat jelentett számomra a Maracana Stadionban győzni, és nagyon boldog voltam, hogy argentin honfitársaimmal együtt ünnepelhettem” – nyilatkozta a Paris Saint-Germain 34 éves sztárja.

A nyáron a Barcelonát gazdasági okokból elhagyó támadó elmondta: maga sem tudja, hogy vajon a legutóbbi volt-e hosszú pályafutásának legjobb idénye, de az biztos, hogy az argentin válogatottal aratott siker miatt különleges év áll mögötte, ráadásul nehéz időszak és kritikák után.

Messi katalán klubjával bronzérmesként végzett a La Ligában, viszont ismét a pontvadászat gólkirálya lett, karrierje során nyolcadszor és sorozatban ötödször. A Bajnokok Ligájában – a PSG-vel szemben – már a nyolcaddöntőben búcsúzott, viszont a Copa Américán úgy végzett elsőként, hogy végig igazi vezére volt a döntőben a rendező brazilokat 1-0-ra legyőző argentin gárdának. Messit megválasztották a torna legjobbjának és holtversenyben gólkirály is lett.

A Bayern München sportvezetői – Herbert Hainer klubelnök, Oliver Kahn ügyvezető és Hasan Salihamidzic sportigazgató – diplomatikusan fogalmaztak, egyrészt röviden gratuláltak Messinek, másrészt viszont hosszasan azt hangsúlyozták, hogy a legjobb góllövőnek járó díjat begyűjtő lengyel labdarúgójuk, a második helyre szorult Robert Lewandowski is minden tekintetben megérdemelte volna az elismerést, hiszen évek óta kimagaslóan teljesít.

Lothar Matthäus német válogatottsági rekorder, ex-Bayern-játékos – és volt magyar szövetségi kapitány – a Sky szakértőjeként már karakánabb kritikát fogalmazott meg. Azt mondta: a döntés után nem érti a világot, mert bár minden tisztelete Messié és a többi jelölté, de egyikük sem érdemelte volna meg annyira ezt az Aranylabdát, mint Lewandowski. A Sport Bild című német lap még messzebbre ment kommentjében: „Miért nem Pelé? Ő is jó volt”.

A sportág és a brazil labdarúgás betegeskedő legendája, a 81 éves Pelé is gratulált a győztesnek újabb, immár hetedik elsőségéhez. A háromszoros vb-győztes szerint ez „feltétel nélküli tisztelgés egy páratlan tehetség előtt”.

Közben az ötszörös első, ezúttal hatodik helyen záró portugál Cristiano Ronaldót – aki nyáron szerződött a Juventusból a Manchester Unitedhez – a France Football főszerkesztőjének, a díj szervezőjének egyik rá vonatkozó megjegyzése késztette megnyilvánulásra.

Pascal Ferre a New York Times amerikai lapnak múlt héten azt nyilatkozta: Ronaldónak egyetlen motivációja van csupán, hogy több Aranylabdával vonuljon vissza, mint Messi.

Ronaldo közösségi oldalán kijelentette: Ferre hazudik a Messivel való rivalizálásáról, és az ő nevét használja saját maga, illetve lapjának népszerűsítésére. Hozzátette: ez a megnyilvánulása teljesen elfogadhatatlan és tisztességtelen valakivel szemben, aki mindig is nagyra értékelte a France Footballt és az Aranylabdát.

„Mindig magamért és a klubjaimért nyerek, magamért, valamint azokért, akik szeretnek. Nem valaki ellen nyerek. Pályafutásom legnagyobb motivációja az, hogy a nevemet aranybetűkkel hagyjam a világ futballjának történelemkönyvében” – mondta a portugál támadó.

Lionel Messi 2009, 2010, 2011, 2012, 2015 és 2019 után kapta meg újra a futballvilág legrangosabb egyéni díját, amelyről a France Football által felkért szakújságírók szavazatai döntenek.

A 2021-es Aranylabda-szavazás első tíz játékosának pontszáma:

-------------------------------------------------------------

1. Lionel Messi (argentin, Barcelona/Paris Saint-Germain) 613 pont

2. Robert Lewandowski (lengyel, Bayern München) 580

3. Jorginho (olasz, Chelsea) 460

4. Karim Benzema (francia, Real Madrid) 239

5. N'Golo Kanté (francia, Chelsea) 186

6. Cristiano Ronaldo (portugál, Juventus/Manchester United) 178

7. Mohamed Szalah (egyiptomi, Liverpool FC) 121

8. Kevin De Bruyne (belga, Manchester City) 73

9. Kylian Mbappé (francia, Paris Saint-Germain) 58

10. Gianluigi Donnarumma (olasz, AC Milan/Paris Saint-Germain) 36

Forrás: MTI

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában