Bundesliga

2022.02.08. 18:00

Szalai Ádám: a cél bepótolni az elmúlt időszak lemaradását

Szalai Ádám, a magyar labdarúgó-válogatott és a német bajnokságban szereplő Mainz csatára szeretné minél előbb bepótolni a műtétje miatti lemaradását.

A 34 éves futballista a Játékidő Alapítvány jótékonysági akcióján vett részt hétfőn és az M1 aktuális csatornának elmondta, alapítványával már a karácsony előtti időszakra megszervezték ezt az eseményt, de akkor sérülése és kórházi kezelése miatt nem tudták lebonyolítani.

A Veszprém Megyei Gyermekvédelmi Központ és a Tolna Megyei Gyermekvédelmi Központ kért tőlünk segítséget. Elsősorban színes nyomtatókra és táblagépekre volt szükségük, utóbbira azért, hogy a koronavírus-járvány időszakában az online oktatásban segítségükre legyen a gyerekeknek, valamint kikapcsolódásra és az élményeik megörökítésére tudják használni

– nyilatkozta a 78-szoros válogatott támadó, aki arról is beszélt, hogy december 21-i műtétje után sikeresen felépült, és örült annak, hogy az elmúlt hétvégén – ha csereként is, de – pályára tudott lépni a Mainzban.

Ez egy másfajta sérülés volt, mint amikor valakinek a térdével, vagy a bokájával van problémája, nyilván egy fejsérülés kezelése bonyolultabb, de köszönöm a szurkolóknak a bíztató üzeneteket, ezek sokat jelentettek

– mondta Szalai.

A csatár hozzátette, az a célja, hogy minél előbb bepótolja az elmúlt időszak lemaradását, aztán minél több játéklehetőséghez jusson a Mainzban, mert csak így lehet hasznára a magyar válogatottnak. A nemzeti csapat következő összetartásán, mint mondta, szeretne százszázalékos erőállapotban megjelenni.

A Bundesligában 10. Mainz szombaton a szintén magyar válogatott Sallai Rolandot is foglalkoztató, ötödik Freiburg vendége lesz a 22. fordulóban.

Borítóképünkön Szalai Ádám. Fotó: MTI/Kovács Tamás

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában