Labdarúgás

2022.08.16. 20:31

Lőw Zsolt szerint szenzációsan igazolt a Chelsea

A londoni klubhoz az elmúlt hetekben kilenc új játékos csatlakozott.

Fotó: AFP/POOL/Adrian Dennis

Lőw Zsolt másodedző szerint szenzációsan igazolt idén nyáron a Chelsea FC labdarúgóklub.

Az eddigi igazolások önmagukért beszélnek. Akik eddig érkeztek, szenzációs igazolások, nagyon jól sikerült erősítenünk

– nyilatkozta kedden az M1 aktuális csatornán. A londoni klubhoz az elmúlt hetekben kilenc új játékos csatlakozott, többek között Raheem Sterling, Kalidou Koulibaly és Marc Cucurella.

A magyar tréner hangsúlyozta: nem állítják, hogy készen van a keret, sőt, számítanak még egy-két erősítésre. Hozzáfűzte, ha ez mégsem valósul meg, akkor a jelenlegi kerettel is elég erősek lesznek, és fel tudják venni versenyt a többi csapattal.

Lőw szerint újra kell építkezniük, mert az érkezőket be kell illeszteni, ráadásul négy-öt meghatározó játékos elhagyta a klubot a nyáron. A távozók között volt Antonio Rüdiger, Danny Drinkwater és Timo Werner is.

A célkitűzésekről elmondta: elképesztően erős a Premier League mezőnye, de szeretnének a Bajnokok Ligája-indulást érő első négy hely valamelyikén végezni, az FA Kupában és a BL-ben pedig minél tovább jutnának.

A Chelsea vasárnap úgy játszott otthon 2-2-es döntetlent a Tottenham Hotspurrel, hogy a vendégek a 96. percben egyenlítettek másodszor. A végjáték paprikásra sikerült, a két vezetőedző indulatosan összeszólalkozott, melynek eredményeként Antonio Conte, a Chelsea korábbi, a Tottenham jelenlegi szakvezetője, illetve Thomas Tuchel, a Chelsea trénere egyaránt piros lapot kapott.

Amennyiben utóbbit eltiltják, vasárnap Lőw Zsolt irányíthatja az együttest a Leeds United otthonában.

A magyar tréner úgy fogalmazott, szerdán lesz a fegyelmi tárgyalás, és reméli, hogy meghallgatják a vezetőedzőket a döntés előtt, hiszen szerinte semmi olyan rendkívüli nem történt, ami miatt bármelyik edzőt el kellene tiltani.

Felfokozott hangulatban, egy derbin két edző szóváltásba keveredett, ezen kívül az égvilágon semmit nem láttam, ami komolyabb büntetésre adna okot. Várjuk meg az eredményt, utána lehet arról beszélni, hogyan reagálunk, és ki fogja a megbeszélést tartani, illetve meccselni

– nyilatkozta Lőw.

Borítóképünkön Lőw Zsolt (b). Fotó: AFP/POOL/Adrian Dennis

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában