Nem búsul

2024.05.20. 10:04

Klopp úgy búcsúzott, hogy a Liverpool szurkolói az új edző nevét skandálták (videó)

Véget ért Jürgen Klopp küldetése a Liverpool vezetőedzőjeként, miután a Premier League utolsó fordulójában a csapata 2-0-s győzelemmel búcsúztatta őt hazai pályán. A bronzérmes Liverpool leköszönő edzője megható beszédet mondott az öltözőben és a pályán is, amit több sztárjátékos, köztük Szoboszlai Dominik is meghatottan hallgatott.

MW

Jürgen Klopp, a Liverpool FC vezetőedzője a mérkőzés után a liverpooli Anfield Road-i Stadionban 2024. május 19-én

Forrás: MTI/EPA

Fotó: Adam Vaughan

Mindenki mosolygott Jürgen Klopp utolsó meccsén a Liverpool vezetőedzőjeként a Premier League utolsó, 38. fordulójában vasárnap. Még a csereként újra csak az utolsó tíz percre pályára küldött Szoboszlai Dominik is. Klopp a Wolverhampton ellen 2-0-s győzelemmel búcsúzott, de az igazán nagy ünnep Manchesterben alakult ki, ahol a City a West Ham United 3-1-es legyőzésével újra megszerezte a Premier League bajnoki címét az Arsenal előtt – derült ki a Magyar Nemzet oldaláról. Bár Pep Guardiola csapata történelmet írt a sorozatban szerzett négy bajnoki címével, a Premier League utolsó fordulója mégis Kloppról szólt leginkább.

KLOPP, Jürgen
Jürgen Kloppot, a Liverpool FC vezetőedzőjét ábrázoló falfestményt fényképezik szurkolók az angol első osztályú labdarúgó-bajnokság utolsó fordulójában játszott Liverpool FC–Wolverhampton Wanderers mérkőzés előtt Liverpoolban 2024. május 19-én
Fotó: Adam Vaughan / Forrás: MTI/EPA

Határ a csillagos ég

Virgil van Dijk és Trent Alexander-Arnold mellett a Liverpool több sztárja is könnybe lábadt szemmel hallgatta a csapat éléről távozó Jürgen Klopp öltözői beszédét az utolsó meccse után. A német edző szavairól egy videó is készült – írta meg a Magyar Nemzet. – Szeretlek titeket, ez minden, amit mondhatok. A futball, amire képesek vagytok, teljesen őrületes. Látni titeket, a fejlődéseteket, ahogyan megtettétek a következő lépést és harmadikok lettetek, alig vártam. Még nem tudom, ki lett a bajnok, a City? Az egyetlen, aki meg tudta állítani őket, mi voltunk, és újra képesek lesztek rá – fordult Jürgen Klopp a csapatához a Liverpool öltözőjének közepén állva, a kamera képében pedig Szoboszlai Dominik is gyakran feltűnt a beszéd közben. – Azt mondtam ma reggel, hogy lesz néhány ember, aki szerint ez nem elég. Elárulom, hogy nekik lövésük sincs a futballról. Tudtatok volna jobbak lenni bizonyos pillanatokban? Persze, ez mindig lehetséges. De jobbak voltatok, mint amit általában vártak tőletek? Ó, igen! – mondta el meghatódva a német edző a játékosai előtt. – Köszönöm az utat, büszke vagyok rátok és arra, hogy ennek a részese lehettem. Köszönöm nektek, és ne feledjétek, határ a csillagos ég, fiúk – biztatta játékosait a könnyeivel küszködő német szakember. Ekkor a játékosok megtapsolták távozó edzőjüket.

Klopp továbbra is hisz a Liverpoolban

Klopp a Wolverhampton elleni győzelem után a pályán is beszédet mondott a szurkolók előtt, akik utoljára elénekelték neki a klub híres himnuszát, a You will never walk alone-t.

A német edző 2015 őszén vette át a Liverpool irányítását, és egy szinte középszerbe süllyedt csapatot vitt vissza a csúcsra, legnagyobb sikereit 2019-ben a BL-győzelem, majd 2020-ban a harminc éve várt angol bajnoki cím jelentette. Klopp 491 meccsen irányította a Vörösöket, majd a Wolverhampton elleni győzelem után megható beszédet mondott a pályán is – olvasható az Origó oldalán. – Teljesen meg vagyok lepve, azt gondoltam, hogy darabokra hullok majd szét, de őszintén szólva nem így van. Olyan boldog vagyok, hogy el sem hiszem. Úgy örülök nektek, a hangulatnak, a meccsnek, hogy tagja lehetek ennek a családnak, és ahogy ünneplünk ma – mondta el a meghatott edző a több tízezer Liverpool szurkoló előtt, s igyekezett lelket önteni az angol drukkereibe, azt ígérte, hogy a csapatnak nélküle is szép jövője lesz.

– Nem azt érzem, hogy valami véget ért, hanem azt, hogy ez még csak a kezdet, mert ma egy olyan csapatot láttam futballozni, amely tele van tehetséggel, fiatalsággal, kreativitással és vággyal. Az elmúlt hetekben túl sok minden szólt rólam, és ez rosszul érintett, mert sok mindenre rájöttem. Azt mondják nekem, hogy itt az emberek miattam lettek kétkedőkből hívők. De ez nem igaz. A hithez ti magatok kelletek. Én csak azt mondtam, hogyan tegyétek, de ti csináltátok meg. Ez nagy különbség. Most senki sem mondja, hogy szűnjetek meg hinni – biztatta a Liverpool szurkolóit Klopp.

– Mi döntjük el, hogy aggódunk vagy izgatottak leszünk. Hogy hiszünk vagy nem hiszünk. Hogy bízunk vagy nem bízunk. A mai naptól én egy vagyok közületek, és hiszek bennetek. Hívő maradok, száz százalékig – fejezte be mondandóját a német edző.

Mint ismert, a jelenleg a Feyenoordot irányító holland Arne Slot váltja a távozó Jürgen Kloppot a Liverpool labdarúgócsapatának vezetőedzői posztján, s a leköszönő német edző a beszéde után úgy döntött, kicsit besegít az új edzőnek a szurkolóknál és Arne Slot nevét skandálta(tta) a drukkerrekkel.

Premier League, 38. (utolsó) forduló

Liverpool FC–Wolverhampton Wanderers 2-0 (2-0)

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában