Bajnokok Ligája

2024.05.07. 10:32

Luis Enrique egyetlen mondatot tud franciául, de az mindent kifejez

A Bajnokok Ligája elődöntőjében ma először a Paris Saint-Germain–Dortmund visszavágót játsszák. Az első meccset hazai pályán a német csapat nyerte 1–0-ra, de mindkét együttes önbizalommal várja a visszavágót. A PSG vezetőedzője, Luis Enrique a francia szurkolók támogatásában bízik, a dortmundiak mestere, Edin Terzics szerint élniük kell az első mérkőzésen megszerzett eséllyel.

Luis Enrique, a PSG spanyol vezetőedzője

Forrás: AFP

Fotó: Jürgen Fromme

A két csapat ebben a BL-kiírásban negyedszerre csap össze, a csoportkör párizsi mérkőzésén 2–0-s hazai siker született. A múlt héten a németek hazai pályán Niclas Füllkrug góljával nyertek 1–0-ra, azaz az előnyük megvan, még ha első látásra soványnak is tűnik. A PSG spanyol edzője, Luis Enrique tökéletesen elégedett lenne az őszi eredménnyel – írta meg a Magyar Nemzet.

MARQUINHOS; BRANDT, Julian
Julian Brandt, a Dortmund (b) és Marquinhos, a PSG játékosa
Fotó: Matthias Schrader / Forrás: MTI/AP

„On va a gagner”

A szurkolók szerepe holnap is ugyanolyan fontos lesz, mint az egész szezonban, és nincs kétségem afelől, hogy teljes mértékben mögöttünk állnak majd. Dortmundban hihetetlen volt a hangulat, és ugyanezt várjuk holnap a Parc des Princes-ben is, remélve, hogy a végén mindannyian együtt ünnepelhetünk

– mondta el a PSG edzője. 

„On va a gagner – ez az egyetlen mondat, amit franciául tudok, azt jelenti, hogy győzni fogunk. Ugyanúgy játsszunk, mint az első mérkőzésen, és egyáltalán nem fogunk változtatni a mentalitásunkon. A cél a döntőbe jutás, ehhez pedig jobbnak kell lennünk egy olyan nagyszerű csapatnál, mint a Dortmund” – jelentette ki határozottan Luis Enrique.

ENRIQUE, Luis
Luis Enrique, a PSG spanyol vezetőedzője a Borussia Dortmund–Paris Saint-Germain mérkőzésén Dortmundban
Fotó: Matthias Schrader

A PSG világbajnok támadója, Kylian Mbappé utolsó esélye az idei BL-sorozat, hogy a Paris Saint-Germain színeiben megnyerje a legrangosabb európai klubtrófeát. Bár hivatalos bejelentés még nem volt, régóta tudni lehet, hogy Kylian Mbappé a Real Madridnál folytatja a pályafutását. 

Egyes híradások szerint a 25 éves csatár már alá is írta a szerződését a spanyolokkal, és a következő öt idényben a királyi gárda mezét viseli majd.

Mbappé másik nagy vágya, hogy túlkoros játékosként ott lehessen a francia csapatban a párizsi olimpián. A Real Madrid azonban már jó előre bejelentette, hogy nem engedi el a játékosait a nyári játékokra – írta meg a Magyar Nemzet. A csatár érdekében még a francia köztársasági elnök, Emmanuel Macron is kampányolt.

Élni kell az eséllyel

A Dortmund nemcsak előnyt szerzett az odavágón aratott sikerrel, hanem a jövőjéről is gondoskodott: megszerezte Németországnak az ötödik helyet a következő kiírásra, és már biztos az indulása a 2024/25-ös idényben is.

A Dortmund a 2019/20-as BL-idény nyolcaddöntőjében éppen a Paris Saint-Germainnel szemben maradt alul úgy, hogy saját közönsége előtt 2–1-re diadalmaskodott. A fekete-sárgák mérlege a franciaországi csapatok elleni kieséses párharcokban pozitív: négyszer jutottak a következő körbe, kétszer pedig nem jutottak tovább.

Az első meccs legjobbja a német csapat angol szélsője, a Manchester Unitedtól kölcsönkapott Jadon Sancho volt, a támadónak 12 sikeres csele volt, ez a legtöbb, amennyit angol játékos valaha megcsinált egy BL-meccsen – olvasható az Origo oldalán. A visszavágón is nagy szükség lehet Sancho lendületére, de a Dortmund edzője szerint csapatszinten kell jobbnak lenniük a franciáknál. 

A Wembley-be való bejutást ki kell érdemelni, és ezt mi még nem tettük meg. Most már csak egy döntetlenre van szükségünk a visszavágón, de természetesen nyerni szeretnénk. Van egy kis előnyünk és egy jó lehetőségünk, muszáj élnünk vele

– nyilatkozta a Párizsba indulás előtt Edin Terzics, a Dortmund vezetőedzője

Bajnokok Ligája, elődöntő, visszavágó:

Paris Saint-Germain (francia)–Dortmund (német)

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában