Adventi ebéd

2017.12.18. 14:03

Áder János fogadta a magyarországi történelmi egyházak vezetőit

Az ünnepek, az évfordulók erősítik összetartozásunkat, az egyházaink tanítása pedig sokak segítségére szolgálhat az új esztendőben – mondta Áder János államfő, aki hétfőn adventi ebéden fogadta a magyarországi történelmi egyházak vezetőit.

A köztársasági elnök – akinek beszédét az elnöki hivatal juttatta el az MTI-hez – hangsúlyozta: a remény, a hűség, az elkötelezettség, mindannyiunkat erősebbé tesz. Az elkövetkező években is azt kell keresnünk, ami összeköt minket: a szeretetet, a megbecsülést, a tiszteletet – mondta.

Bár a segítségre szoruló és vigasztalásra váró emberekből sosem fogyunk ki, az egyházaink tanítása, a hívő emberek „személyes kincse”, sokak segítségére szolgálhat az új esztendőben is – fogalmazott. Átemelhet az ésszel és logikával megoldhatatlannak tűnő helyzeteken, és valódi reményt közvetíthet azok számára, akiknek a legnagyobb szükségük van rá – tette hozzá.

Az elnök köszöntőjében idézte a száz éve született Szabó Magda írót, aki az elkötelezettségről szólva azt mondta: „hiszek az egyház létezésének fontosságában, hiszem, hogy kell egy olyan közösség, amely átemeli az embereket az életük olyan szituációin, amelyek észokokkal, logikával megoldhatatlanok. (.)Elkötelezettje vagyok minden egyháznak, amely jóra használja fel a hatalmát, jóra tanít, s úgy szolgálja a maga Istenét, hogy az embereken való segítésben keresi.”

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!