Ország-világ

2017.12.18. 15:45

A Jobbik stratégiai szövetséget kínál a magyar vállalkozásoknak

Vona Gábor szerint az elmúlt 27 évben sokan fogalmaztak meg hasonló ígéreteket, azonban azok soha nem váltak valóra, a magyar vállalkozásoknak pedig csalódniuk kellett.

„Történelmi stratégiai szövetséget” kínál a magyar mikro-, kis- és középvállalkozásoknak Vona Gábor, a Jobbik elnöke, miniszterelnök-jelöltje.

Kiemelte, azt szeretnék, ha a magyar vállalkozások a Jobbik kormányra kerülése után azt éreznék, nincsenek egyedül hagyva, hanem az állam, valamint a kabinet erős, megbízható és támogató partnerük.

Vona Gábor szerint az elmúlt 27 évben sokan fogalmaztak meg hasonló ígéreteket, azonban azok soha nem váltak valóra, a magyar vállalkozásoknak pedig csalódniuk kellett. Ennek pedig az lett a következménye, hogy a magyar gazdaságban szinte csak a tőkeerős multinacionális vállalkozások verseny- és exportképesek – fejtette ki a Jobbik kormányfőjelöltje, aláhúzva, hogy a legkisebb magyar vállalkozások támogatásával a „magyar gazdaság motorját” lehetne beindítani.

Hangsúlyozta, a mikro, kis- és középvállalkozások versenyképességének javulásával az állami bevételek is növekednének, ami több kiadást engedne az olyan nagy alrendszereknek, mint például az egészségügy, az oktatás, illetve a nyugdíjrendszer. Emellett a vállalkozások fejlődése a bérek növekedésével is járna, ami a fogyasztás élénkülésén keresztül szintén fokozná a magyar gazdaság teljesítményét – fejtette ki.

Vona Gábor nyolc alapelvet sorolt fel a magyar vállalkozóknak kínált szövetséghez. Elsőként említette a tiszta verseny garantálását a korrupció felszámolásával; majd egy „felülről bebetonozott”, csak a vállalkozások szempontjából pozitívan módosítható adókörnyezetet; adó- és járulékcsökkentést; a bürokrácia lazítását; az állam stratégiai szemléletének kialakítását; a szakképzés reformját; a multinacionális vállalatok magyar beszállítói hányadának emelését; valamint az uniós és állami források magyar vállalkozásokhoz terelését a versenyképességi kritériumok betartása mellett.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!