mélyszegénység

2018.11.29. 15:41

Tüzelővel segíti a kárpátaljai rászorulókat az Ökumenikus Segélyszervezet

Beregszászon és a járásban elkezdődött az egyenként 500 kilogramm biobrikett kiszállítása a hátrányos helyzetű nagycsaládoknak, fogyatékkal élőknek és egyedül élő nyugdíjasoknak.

A segélyakció kapcsán Gerevich János, az Ökumenikus Segélyszervezet kárpátaljai-ukrajnai képviseletének vezetője elmondta: a segélyszervezet beregszászi központján keresztül folyamatosan segíti Kárpátalján a mélyszegénységben élőket élelmiszerekkel, tüzelővel, gyermekeket támogató programokkal.

Hozzátette, csak idén már több mint 2600 élelmiszer- és higiénés csomagot, valamint több mint 100 tonna biobrikettet juttattak el a rászorulóknak az Ökumenikus Segélyszervezet munkatársai.

A képviselet-vezető azt is közölte, hogy a Megyei Jogú Városok Szövetségének 2017-es felajánlásából, valamint az Ökumenikus Segélyszervezet idén ősszel a 1353-as adományvonalon indított 20 napos pénzadománygyűjtő kampánya során befolyt összegből a következő hetekben újabb rászoruló kárpátaljai családok részesülnek támogatásban, akiket az elmúlt években a kelet-ukrajnai harcok nyomán kialakult szociális-gazdasági válság még nehezebb helyzetbe sodort, s a hideg téli hónapok különösen próbára tesznek.

A szakember hangsúlyozta, hogy a csütörtökön indult segélyakció folyamán 250 beregszászi és a járásban élő rászoruló nagycsaládos, fogyatékkal élő személy és egyedül élő nyugdíjas részesül egyenként 500 kilogramm biobrikett adományban. Jelezte, a házhozszállítás költségeit is az Ökumenikus Segélyszervezet állja.

Gerevich János köszönetét fejezte ki mindazoknak, akik az 1353-as adományvonalon hívásonként 250 forinttal támogatták a rászoruló embereket Kárpátalján.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!