Példamutatás

2018.12.18. 10:47

Fáklyás megemlékezést tartott a Fidelitas az üldözött keresztényekért

300 millió keresztényt üldöznek, és évente 90 ezer keresztényt gyilkolnak meg a hite miatt.

Forrás: MTI Fotó

Fotó: Máthé Zoltán

Böröcz László, a Fidelitas elnöke, fideszes országgyűlési képviselő azt hangsúlyozta, a keresztény vallás szabad gyakorlása nem magától értetődő, hiszen mintegy száz ország keresztényeinek az ünnepi készülődés megaláztatást, fenyegetést jelent.

Magyarország kormánya segítő kezet nyújt az üldözött keresztényeknek, és példát ad arra, hogy Európán kívül a keresztények nemcsak jobb körülmények között élhetnek, hanem hitükben is megmaradhatnak

- közölte. Úgy fogalmazott, hogy ha a keresztény közösségeket elpusztítják, megszűnik az egyén számára garantált szabadság és mindaz, ami az életet tartalmassá és boldoggá teszi.

Juhász Hajnalka, a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) országgyűlési képviselője közölte, Magyarország kiáll az üldözött keresztények mellett.

Ezt mutatja a múlt héten elfogadott Hungary Helps is, amely a humanitárius programoknak ad törvényi keretet – emelte ki. Úgy vélekedett, a segítséget kell helybe vinni, nem a bajt beengedni Európába.

magyar kormány ezért olyan segítséget próbál nyújtani, amely lehetővé teszi, hogy az üldözött keresztények a szülőföldjükön maradhassanak – tudatta.

Bagi Barna, a megemlékezés főszervezője azt mondta, 300 millió keresztényt üldöznek, és évente 90 ezer keresztényt gyilkolnak meg a hite miatt. Úgy fogalmazott, hogy Európában egyesek úgy gondolják, a haladás záloga a kereszténység kiszorítása a közéletből, pedig a haladás és a szabadság záloga a hit.

Borítókép:

A Fidelitas „Fáklyagyújtás az üldözött keresztényekért” elnevezésű megemlékezése az Egyetem téri Kisboldogasszony-templom falánál lévő hősi emlékműnél 2018. december 17-én.

MTI/Máthé Zoltán

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!