kiengedték

2019.05.10. 06:35

Szabadlábra helyezték Manninget, a WikiLeaks volt informátorát

Jövő csütörtökön már egy másik esküdtszék előtt kell majd tanúskodnia.

Szabadlábra helyezték csütörtökön Chelsea (született Bradley) Manninget, az amerikai hírszerzés egykori elemzőjét, aki közel két hónapot töltött börtönben, amiért megtagadta a tanúskodást a WikiLeaks kiszivárogtató portál alapítója, Julian Assange ügyében folyó vizsgálatban.

A 31 éves Chelsea Manninget, akit korábban férfiből operáltak át nővé, március 8-án vették őrizetbe. Akkoriban Claude Hilton, az alexandriai törvényszék bírája azt mondta, hogy mindaddig őrizetben marad, amíg nem változtatja meg a döntését, illetve fel nem oszlatják a vádesküdtszéket.

A vádesküdtszék mandátuma azóta lejárt, és a CNN hírtelevízió szerint Manningnek jövő csütörtökön már egy másik esküdtszék előtt kell majd tanúskodnia.

Ha ezt ismét elutasítja, másodszor is börtönbe kerülhet a bírói intézkedéssel szembeni engedetlenség miatt.

Ügyvédei azonban azt mondják, hogy Manning a továbbiakban sem fog válaszolni a vádesküdtszék kérdéseire, mi több, ezt sosem fogja megtenni.

Manning hétfőn elküldte a bíróságnak a nyolcoldalas állásfoglalását, amelyben hangsúlyozta, hogy szóba se jöhet az együttműködés a vádesküdtszékkel, mert ha ezt megtenné, sutba dobná elveit, vívmányait, azt, amiért áldozatokat hozott, és lerombolná saját tekintélyét, amelyre évtizedek alatt tett szert. „...ez nyilvánvaló képtelenség” – írta.

Manning korábban már hét évet töltött a rács mögött, mert 2010-ben több mint 700 ezer, az iraki és az afganisztáni háborúval kapcsolatos bizalmas dokumentumot, közöttük 250 ezer diplomáciai táviratot adott át a WikiLeaks-nek, jelentős zavart keltve az Egyesült Államokban.

A volt elemző hét évet töltött le a rá kirótt 35-ből, amikor Barack Obama akkori elnök kegyelemben részesítette.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!