szerencsétlenség

2019.06.24. 18:45

Összeütközött és lezuhant két harci repülő Németországban (videó)

Az egyik pilóta sikeresen landolt egy fán, társát órákkal később azonban holtan találták meg.

Összeütközött és lezuhant két harci repülő Németországban (videó)

Forrás: DPA/AFP

Fotó: Thomas Steffan

Hétfőn kora délután összeütközött és lezuhant két német harci repülőgép Németország északi részén, a Müritz-tó közelében.

A német légierő (Luftwaffe) közleménye szerint a két Eurofighter típusú repülőgép harci gyakorlatot végzett.

Mindkét pilótának sikerült katapultálnia.

A műveletben részt vett egy harmadik Eurofighter is, amelynek pilótája látta, amint a két repülő összecsapódik, és jelentette, hogy két ejtőernyő földet ér – áll a közleményben.

Forrás: Bild

A baleset oka egyelőre ismeretlen. A repülők a Rostock-Laage repülőtérről, a Luftwaffe 73-as jelzésű, Steinhoff elnevezésű taktikai repülőezredének bázisáról szálltak fel. Ezen a bázison képzik az Eurofighter-pilótákat – áll az MDR beszámolójában. A repülők fegyverzet nélkül gyakorlatoztak.

Az egyik pilóta túlélte a balesetet, a másiknak csak a holttestét találták meg.

Sajtójelentések szerint az életben maradt pilóta egy fa koronájában landolt ejtőernyőjével. A két repülőgép tűzgolyóként csapódott a földbe, és erdőtüzet okozott. A lángokat időközben eloltották.

Összeütközött két Eurofighter típusú repülőgép Németországban. Fotó: Thomas Steffan/dpa/AFP)

A Mitteldeutscher Rundfunk (MDR) regionális közszolgálati médiatársaság jelentése szerint a baleset oka egyelőre ismeretlen.

Az ntv hírtelevízió jelentése szerint a hatóságok figyelmeztették a Malchow nevű közeli kisváros lakosságát, hogy ne közelítsék meg a település területére zuhant roncsdarabokat. A pilótákat nagy erőkkel, katonai és civil helikopterek és kutyás rendőri egységek mozgósításával keresték.

Borítókép:Thomas Steffan/dpa/AFP

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!