genetikai vizsgálat hozott áttörést

2019.06.15. 13:11

Öt év után fejezték be a nyomozást a soroksári futónő meggyilkolása ügyében

Befejeződött a több mint öt évig tartó nyomozás a soroksári futónő meggyilkolása ügyében, a gyanú szerint R. Szilveszter aljas indokból, különös kegyetlenséggel ölte meg áldozatát – közölte az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) Kommunikációs Szolgálata szombaton a rendőrség honlapján.

A közleményben felidézték: a 36 éves nőre futás közben támadtak rá 2013. szeptember 25-én este. Holttestére több órás kutatás után, nyomkövető kutya segítségével találtak rá Soroksáron, egy fás-bokros területen.

A kiskorú gyermeket nevelő nővel az orvosszakértői vélemény szerint különös kegyetlenséggel végzett a tettes.

A több mint öt évig tartó, aprólékos nyomozás során a rendőrök 391 tanút hallgattak ki, több mint 1500 DNS-mintát vizsgáltattak meg.

A korábban személy elleni erőszakos bűncselekmények miatt a hatóság előtt ismert – a gyilkosság helyszínéhez valamilyen módon kapcsolható – elkövetőket is sorra vették a nyomozók. Így került képbe 2018 őszén az akkor büntetés-végrehajtási intézetben fogva tartott, a bűncselekmény elkövetésekor 35 éves R. Szilveszter.

Az áttörést a genetikai vizsgálat hozta meg: a Nemzeti Szakértői és Kutató Központ a férfi DNS-ét összevetette a helyszínen rögzített genetikai anyagmaradványokkal, ami a rendelkezésre álló egyéb bizonyítékokkal együtt egyértelműen megalapozta a férfi elleni gyanút.

A nyomozást a Budapesti Rendőr-főkapitányság kezdte meg, majd a kiemelt ügyeket felderítő főosztály vette át, amely akkor az ORFK-hoz tartozott, jelenleg a Készenléti Rendőrség alárendeltségében működik.

Az ügyben keletkezett mintegy húszezer oldalnyi ügyiratot megküldték a Fővárosi Főügyészségnek – tették hozzá.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!