Lakhatás

2019.09.24. 12:51

Magyar Falu Program – 1,5 milliárd jut szolgálati lakásokra

Ezek a lakások a kistelepülésekre költöző pedagógusokat, bölcsődei gondozókat, rendőröket, orvosokat, védőnőket, önkormányzati jegyzőket, illetve pénzügyi dolgozókat várják.

A Magyar Falu Program keretében 1,5 milliárd forintot használhatnak fel a kistelepülések szolgálati lakások kialakítására, felújítására – jelentette be a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos kedden sajtótájékoztatón, Budapesten.

Gyopáros Alpár közölte: a pénzt az ötezer lakosnál alacsonyabb lélekszámú települések pedagógusok, bölcsődei gondozók, rendőrök, orvosok, védőnők, önkormányzati jegyzők, illetve pénzügyi dolgozók elhelyezésére szolgáló lakások kialakítására fordíthatják.

A pályázat beadásának határideje október 24., egy-egy település maximum 30 millió forintot nyerhet el és az összeg kifizetése még az idén megtörténik – tette hozzá a politikus.

Elmondta: az elmúlt év decemberében meghirdetett, 150 milliárd forint összértékű Magyar Falu Program keretében 15 pályázati kiírás jelent meg, vagyis a most meghirdetett az utolsó.

A jogosult települések több mint tízezer pályázatot nyújtottak be a különböző tenderekre, a program népszerűségét jelzi, hogy a falvak 96 százaléka élt a lehetőséggel.

Ez egyben azt is mutatja, hogy a programot a községek valós igényei szerint hirdette meg a kormányzat – tette hozzá a kormánybiztos.

A program legfőbb célja a kistelepülések népességmegtartó erejének erősítése, a fiatalok helyben maradásának ösztönzése – mondta Gyopáros Alpár.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!