bűncselekmény

2020.12.07. 18:40

Letartóztatták a hulladékszállító munkások közé hajtó autóst

A férfit több ember sérelmére elkövetett emberölés bűntettének kísérletével gyanúsítják.

Letartóztatták azt az autóst, aki szándékosan hajtott hulladékszállító munkások közé pénteken a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Mándokon – közölte a Nyíregyházi Törvényszék sajtószóvivője hétfőn az MTI-vel.

Resán Dalma közleményében azt írta, a Nyíregyházi Járásbíróság nyomozási bírója több ember sérelmére elkövetett emberölés bűntettének kísérlete miatt rendelte el a gyanúsított letartóztatását.

A férfi akkor támadt rá a munkásokra, amikor azok éppen a szemetet gyűjtötték össze az ukrán határhoz közeli kisvárosban. Intettek neki, hogy autójával haladjon el mellettük, ekkor azonban a gyanúsított kiszállt az autójából és az integetés miatt kérdőre vonta a két munkást, majd verekedés alakult ki közöttük – ismertette a szóvivő. A férfi ezután visszaült az autójába és elhajtott, később viszont visszatért és gépkocsijával nagy sebességgel a szemétszállító autó mellett álló, a verekedés miatt a rendőröket váró férfiak közé hajtott.

A szemétszállító autó sofőrjének sikerült elugrania az autó elől, de a gyanúsított a két munkást, illetve a verekedés miatt a helyszínre érkező saját rokonát is elütötte. A gázolás után a gyanúsított és az autó másik utasa kiszállt a járműből és szitkozódva a könnyebben megsérült három férfi felé indult, akik egy közeli vegyesboltig menekültek, de támadóik oda is követték és megöléssel fenyegették őket.

Resán Dalma megjegyezte, a férfi korábban volt már büntetve személy elleni erőszakos bűncselekmények miatt.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!