vádemelés

2021.02.02. 13:23

Garázdaság és rongálás miatt számoltatja el a bíróság Lengyel Lászlót

Lengyel legutóbb a borsodi választás után került a hírekbe, amikor egy rádióműsorban kijelentette, hogy csak a legnyomorultabbak szavaznak a kormánypártra.

A politológus-közgazdász terhére azt róják, hogy 2019 decemberében egy parkolási vitát követően megrongálta egy férfi autóját Budapesten – írja a PestiSrácok.hu.

Az ügyészség kisebb kárt okozó rongálás és garázdaság vétsége miatt nyújtott be vádiratot Lengyel László ellen a Budapesti II. és III. Kerületi Bíróságra

– értesült a PestiSrácok.hu. Információink szerint a vádhatóság azt indítványozta, hogy a bíróság – tárgyalás mellőzésével – büntetővégzésben szabjon ki a politológussal szemben pénzbüntetést.

A történet előzménye, hogy a baloldali politológust, közgazdászt, a Pénzügykutató Zrt. elnök-vezérigazgatóját

2019 decemberében gyanúsították meg rongálással és garázdasággal, mert a gyanú szerint egy parkolási vitát követően megrongálta egy férfi autóját a II. kerületben.

Lengyel László egyébként hetekkel ezelőtt azzal került be a hírekbe, hogy a Klubrádió műsorában gyalázta a Fideszre szavazókat a borsodi időközi választást követően, miután a Fidesz jelöltje megverte az összellenzék által támogatott antiszemita Bíró Lászlót. Ezzel kapcsolatban kijelentette, hogy szerinte csak a legnyomorultabbak szavaznak a Fideszre.

– Az, amit a kormány a városoknak próbál nyújtani, az nulla, a szomorúbb, hogy amit az ellenzék a falvaknak nyújt, programban, gondolkodásban, hogy mi a jövőjük, az is nulla. Furcsa dolog, hogy a legnyomorultabbak szavaznak a Fideszre, csak onnan remélnek anyagiakat, az ellenzéktől egyáltalán nem remélnek semmit

– mondta korábban a politológus.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!