Ország-világ

2021.02.01. 10:26

Írdalá.hu: Megvan a nyolcadik ország, célba ért Szlovénia is!

A sikeres petícióhoz hét ország kellett, ez már bőven megvan, de a kampánycsapat tovább dolgozik, hogy az elérhető legnagyobb támogatást megszerezzék.

Forrás: Facebook / irdala.hu

Ugyanazon a napon, vasárnap, amikor révbe ért a székely petíció, egy nyolcadik európai uniós országban, Szlovéniában is összegyűlt a kellő számú aláírás – írja a Magyar Nemzet.

Ezzel már a hét helyett nyolc államban – Szlovénia mellett Horvátországban, Litvániában, Magyarországon, Romániában, Spanyolországban, Svédországban és Szlovákiában – is sikerült teljesíteni a jogszabályban előírt limitet.

Szlovéniában vasárnap 23 óra 22 perckor lett meg a hatezredik szignó.

A gyűjtés azonban nem áll le, mert ahogy a szlovéniai kampányt irányító Veress Hilda, a kampánycsapat operatív igazgatója a Magyar Nemzetnek korábban kifejtette: a február 7-i határidőig a ráadáson is dolgozni kell azokban az államokban, ahol éppen csak átlépték a küszöböt, mert a szignók egy része hibás lehet.

A munkának látszik az eredménye, mert folyamatosan érkeznek is az aláírások. Spanyolországban – azok után, hogy vasárnap éjjel negyed kettőkor összegyűlt a kellő számú, 40 500 támogató – újabb csaknem 1300, vélhetően baszk és katalán állt a székelyek ügye mellé, és továbbra is gyűlnek az aláírások.

Érkeznek a szignók a már karácsony előtt célba ért Svédországból is, és ha lassabban is, de Szlovéniából és Litvániából is csatlakoznak még a kezdeményezéshez.

Horvátországban, Magyarországon, Romániában és Szlovákiában nem lehet gond az érvényességgel, mert korábban bőven túlteljesítették a limitet, hazánkban például a szükséges aláírásmennyiség ötvenszerese gyűlt össze.

A kampánycsapat abban reménykedik, hogy a február 7-i határidőig egy kilencedik európai uniós államban, Lettországban is teljesíthető a cél, a balti államban még csaknem 2800 aláírás kell a sikerhez.

Ennek amiatt is lehet jelentősége, hogy minél több országban ér célba a székely petíció, annál nagyobb lesz majd a nyomás a brüsszeli döntéshozókon, az Európai Bizottságon, hogy pozitív határozatot hozzanak. A tét hatalmas, hiszen ha a 2019 májusában indult kezdeményezés érvényes és eredményes lesz, akkor egy hosszú folyamat végén a tagállamok őshonos nemzeti kisebbségei alanyi jogon pályázhatnak európai uniós támogatásokra.

Borítókép: Írdalá.hu / Facebook

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!