romló életkörülmények

2021.03.16. 16:09

Tüntetők kormányzati épületeket rohamoztak meg Ádenben

Kormányzati épületeket rohamoztak meg kedden jobb szolgáltatásokat követelő tüntetők az átmeneti jemeni fővárosban, Ádenben – közölték szemtanúk, valamint egy hivatalos forrás.

A tiltakozók a romló életkörülmények és az összeomló szolgáltatási rendszerek ellen tüntettek a déli Ádenben, amely Jemeni átmeneti fővárosa azóta, hogy a húszi síita lázadók 2014-ben elfoglalták Szanaát, az ország fővárosát.

Szemtanúk a dpa német hírügynökségnek elmondták, hogy

a tüntetők áthatoltak az elnöki palota kapuin, bármiféle ellenállás nélkül az őrök részéről.

Egy kormányzati forrás közölte, hogy a helyszínre érkezett Mutahir as-Suaibi ádeni rendőrfőnök, hogy rábírja a tiltakozókat: menjenek haza. A forrás a dpa-nak elmondta továbbá, hogy a miniszterek jelenleg is az épületegyüttesben vannak.

Ádenben az elmúlt hetekben többször is tiltakoztak a rossz életkörülmények ellen.

Mindeközben jogvédők kedden azzal vádolták a húszikat, hogy ők okozták a tüzet egy szanaai menekülttáborban március 7-én, akkor legalább 44 etióp állampolgár vesztette életét, további több mint 200 pedig megsérült. A jogvédők szerint a húszi lázadók robbanószert hajítottak be a táborba, miután összecsapások törtek ki köztük és a rossz életkörülmények ellen tüntető menekültek között.

Jemeni polgárháború

Jemenben 2014 augusztusa óta polgárháború dúl az Irán által támogatott húszi felkelők és a rijádi száműzetésben élő Abed Rabbó Manszúr Hádi jemeni elnökhöz hű erők között, amelyeket 2015 óta támogat arab koalíció Szaúd-Arábia vezetésével. Szaúd-Arábia attól tart, hogy regionális riválisa, Irán komolyabban megvetheti lábát az Arab-félszigeten a síita fegyveresek térnyerésének következtében.

A konfliktust súlyosbítja az ádeni nyugtalanság, amelynek megoldására tavaly új egységkormány született egy Rijád közvetítésével létrehozott hatalommegosztási megállapodás keretében az Egyesült Arab Emírségek által támogatott, a dél-jemeni elszakadásért küzdő Déli Átmeneti Tanács (STC) és a Szaúd-Arábia által támogatott Hádi szövetségesei között. Az egyezmény célja a felek egyesítése a húszik ellenében.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!