Ország-világ

2021.05.24. 16:15

Újabb támadást indított az egészségügy ellen a Demokratikus Koalíció

Gyurcsány Ferenc pártja a pünkösdi ünnepnapra időzítve az Országos Vérellátó Szolgálatot vette célkeresztbe, hamis hangulatkeltésével veszélyeztetve így a véradást.

Fotós: Balogh Zoltán

Az Országos Vérellátó Szolgálat (OVSZ) munkáját támadja a Demokratikus Koalíció (DK), pedig a szolgálat a járványhelyzetben hatalmas részt vállalt a fertőzés elleni küzdelemben a tesztek vizsgálatával, az oltási programban való részvétellel és a plazmakészítmény előállításával. Most, amikor folyamatosan nő a kórházi vérkészítmények iránti igény, tűrhetetlen, hogy ilyen hangulatkeltéssel veszélyeztessék a véradást – figyelmeztet a Magyar Nemzet.

A DK parlamenti interpellációban és a médiában támadta az OVSZ plazmaértékesítését, teljesen figyelmen kívül hagyva és elhallgatva, hogy

az OVSZ az elmúlt években megtöbbszörözte a terápiás plazma betegek kezelésére nem szükséges mennyiség eladási árát, amelyet gyógyszeralapanyagként értékesít a további betegellátás érdekében

– olvasható a szervezet közleményében.

Az új szerződés szerint a gyártó köteles az általa vásárolt plazmából előállított gyógyszereket Magyarország számára biztosítani. Ezzel

az OVSZ nagyban növelte a betegbiztonságot, valamint milliárdokkal növelte az állam bevételeit,

a DK állításaival pont ellentétesen. De kétségtelen, hogy felrúgta az addigi kényelmes, verseny nélküli állapotot, amelyet a szocialista–szabaddemokrata kormány hagyott örökségül.

A DK – ahogyan azt már megszokhattuk – ismét a multik érdekeit védi a magyar betegek érdekeivel és a magyar költségvetéssel szemben, azonban könnyen bizonyíthatóan valótlanságot állít, így

rágalmazásért és becsületsértésért az OVSZ feljelentést tesz

a hamis hírt közlő médiumokkal és a DK-s képviselővel, Sebián-Petrovszki Lászlóval szemben.

Szigorú szabályozás

A közleményben hozzáteszik: A terápiás felhasználásra nem kerülő friss, fagyasztott plazma (FFP) értékesítése külön jogszabály alapján történik, amely a hazai betegellátás biztonságát és a nemzeti önellátást szem előtt tartva szigorú korlátozásokat határoz meg. Csak gyógyszeralapanyagként lehet értékesíteni, és a felhasználónak elkülönítetten kell kezelnie a gyógyszergyártás folyamata során.

– A DK által hangoztatott világpiaci ár nem létezik, mert a plazma a hazai gyakorlatnak megfelelően, bár más korlátokkal, de az unió egyik országában sem hozható szabadkereskedelmi forgalomba. Emellett értékét jelentősen befolyásolja, hogy mely országból, milyen módszerrel és főként milyen populációtól gyűjtik, valamint átesett-e előszűrésen, és ha igen, akkor milyen tesztelési eljárásokkal szűrték az esetleges fertőzőképességét – hangsúlyozza az OVSZ.

A legutóbbi versenyeztetéssel elért, a korábbiakhoz képest igen magas ár a Covid miatti megnőtt kereslet és beszűkült kínálat következtében állt elő, ugyanis az OVSZ-nek kellő ütemérzékkel sikerült versenyt generálnia. Ezt bizonyítja, hogy míg a 2017-ben lefolytatott versenyeztetési eljárás során két ajánlat érkezett, addig a 2020-ban kiírt tenderen valamennyi felkért piaci szereplő érvényes ajánlatot tett.

Jelenleg az OVSZ a DK támadásában említett „világpiaci” összegnél lényegesen magasabb áron értékesíti a plazmaalapanyagot.

Az OVSZ közleménye kiemeli, hogy a működésükkel kapcsolatos, közérdekű adatokat tartalmazó minden anyag a törvényi előírásoknak megfelelően megtalálható a honlapjukon, működésük transzparens.

Ezért nem adták át a kért adatokat

Hangsúlyozzák, hogy a DK képviselője által kért adatokat két okból nem adták át: egyrészt mivel a velük versenyeztetési eljárás alapján szerződésben álló cég üzleti titokra hivatkozva ehhez nem járult hozzá (tehát nem az OVSZ üzleti érdekére hivatkoztak, mint ahogyan azt a képviselő állította), másrészt azért, mert

a Magyar Ügyvédi Kamara hivatalos nyilvántartása szerint akkor és most is inaktív, ügyvédi tevékenység gyakorlása alól felmentett, így képviseleti jogosultsággal nem rendelkező dr. Czeglédy Csaba Adrián ügyvéd által használt e-mail-címre, az [email protected] címre kellett volna megküldeni a magyar egészségügy érdekeit maximálisan védő, nyilvánvaló üzleti titkokat tartalmazó szerződéseket.

Sebián-Petrovszki László pert indított a másik, az OVSZ-szel szerződő fél által üzleti titoknak minősített adatok kiadásáért is.

Az OVSZ a munkáját szeretné maradéktalanul ellátni, lelkiismeretes, nagy szaktudású munkatársaival együtt, és visszautasít minden nemtelen támadást, mely a betegellátást veszélyezteti – szögezi le a közlemény.

Borítókép: Vérplazmát ad egy nő a budapesti Biotest plazmaferezis-állomáson 2020. április 28-án

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!