Ország-világ

2021.08.31. 13:28

A családok és az oktatás fejlesztése áll a kormány értékrendjének középpontjában

A családok támogatása, az oktatás fejlesztése és a környezet jobbá tétele áll a gazdaságpolitika, a kormányzás értékrendjének középpontjában – erről a pénzügyminiszter beszélt Budapest legújabb iskolája, a II. kerületi Gyermekek Háza új épületének átadásán kedden.

Varga Mihály, aki egyben a térség fideszes országgyűlési képviselője is, azt mondta, háromszor annyi forrás áll rendelkezésre oktatási célra, a családok támogatására idén, mint 2010-ben. Hozzátette:

a kormány évről-évre többet fordít az alapfokú és a középfokú oktatásra; ezek a források az elmúlt tíz évben 735 milliárd forinttal emelkedtek.

Maruzsa Zoltán köznevelési államtitkár ismertetése szerint az 5,3 milliárd forintos II. kerületi beruházás nem egyedülálló; szerte az országban 900 helyszínen végeztek fejlesztéseket hazai és uniós forrásokból, 350 milliárd forint értékben.

Közölte, jelenleg kilencszáz oktatási intézmény korszerűsítése, bővítése zajlik, és ezek között van a II. kerületi Völgy utcai iskola. Elmondta, a kormány 5,3 milliárd forintos támogatása nemcsak azt tette lehetővé, hogy új épületbe költözzenek, hanem azt is, hogy az intézmény gimnáziumi tagozattal bővülhessen.

A koronavírus-járvány és az annak nyomán járó komoly kihívások nem változtattak azon az elven, hogy továbbra is a legfőbb alapérték a család – hangoztatta. A kormányzati munka középpontjában továbbra is a családok erősítése, a gyereknevelés támogatása és – következő lépcsőként – az egyre magasabb szintű oktatás biztosítása áll.

A II. kerületben 27 év után most először vehettek birtokba új iskolaépületet a gyerekek és a pedagógusok.

Örömtelinek mondta azt is, hogy a városrészben növekszik a gyerekszám, és egyre többen jelentkeznek a – sikeres oktatási programmal rendelkező – Gyermekek Háza iskolába is. A képviselő a II. kerületet az elmúlt években érintő jelentős fejlesztések között említette a Szent Angéla ferences gimnázium bővítését, a Szent Ferenc kórház felújítását, az irgalmasrendi kórház, valamint a Millenáris kibővítését.

Maruzsa Zoltán köznevelési államtitkár ismertetése szerint az intézmény felújítása, új épületbe költöztetése, amelyről még 2017 végén döntöttek, mintegy 5,3 milliárd forintba került. A II. kerületi beruházás nem egyedülálló;

szerte az országban mintegy kilencszáz helyszínen végeztek fejlesztéseket hazai és uniós forrásokból, összességében 350 milliárd forint értékben.

Értékelése szerint a Völgy utcai, egyedi működési engedéllyel rendelkező speciális intézményben olyan útmutató pedagógiai munka folyik évtizedek óta, amely jó példa lehet számos más intézmény számára.

Erre utalva arról beszélt, gyakran éri az a kritika őket, hogy az állami intézményi fenntartás homogenizáló, egyeniskolákat készít. Az államtitkár ezzel a véleménnyel szemben úgy látja, nincs két egyforma iskola Magyarországon, legyen az bármilyen fenntartású is. A II. kerületi iskolára utalva megjegyezte, tudunk olyan csodát is, hogy állami fenntartásban működik egy speciális, egyedi működési rendű – korábbi nevén alternatív programmal bíró – intézmény, amely pedagógiai elveit tekintve nem szokványos, mégis modellértékű.

Hajnal Gabriella, a Klebelsberg Központ elnöke is arról beszélt, bízik abban, hogy

az iskola mintegy harminc éve elindított szakmai programja még jobban ki tud majd teljesedni az új épület átadásával.

Szerinte a Völgy utcai egyedi iskola olyan példakép, amiből sok kellene. Elmondta, mióta elnökként dolgozik, az SNI- (sajátos nevelési igényű), illetve a fogyatékossággal élő gyerekek ellátása mindig prioritást élvez. Szerinte a gyerekeknek akkor tudnak a legtöbbet adni, ha integrációban nevelik őket, mert így élhetik meg a legnagyobb elfogadást. Hozzátette: szeretné, ha

a Völgy utcai iskola programja – melynek egyik eleme, hogy az osztályokba meghatározott számú fogyatékossággal élő gyerek is jár

– jó gyakorlatként terjedne az országban.

A Klebelsberg Központ elnöke az iskola szakmai programját értékelve úgy fogalmazott: biztos abban, hogy az ebben az intézményben felnövekvő, onnan kikerülő gyerekeknél egészségesebb szemléletűek kevesen lesznek. A nevelés, az oktatás nemcsak tanulásról, sportról, művészetekről, fejlesztésekről, hanem egymás elfogadásáról, a szeretetről szól.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!