Ország-világ

2021.08.30. 17:04

Kiutasított menedékkérőket is visszavittek Kabulból Németországba

Korábban Németországból kiutasított menedékkérőket is visszahoztak Európába a német mentőakció keretében – írta hétfőn a német Bild.

Fotós: Hvadzsa Taufik Szediki

Fotós: Hvadzsa Taufik Szediki

A Tulajdonképpen kiket is mentettünk ki? című cikkben a berlini belügyminisztérium belső adataira hivatkozva azt írják: a Kabulból érkezettek között alig voltak olyanok, akik Afganisztánban a németek munkáját segítették – írja a Magyar Nemzet.

Mindezt annak ellenére, hogy Angela Merkel kancellár korábban kifejezetten ígéretet tett rá, hogy a németek segítőinek mentése jelenti majd a prioritást.

Számszerűen: az augusztus 17. óta kirepített 3600 afgán közül körülbelül száz fő volt helyi segítő, további 370-en pedig a szóban forgó személyek családtagjai.

Eszerint a Kabulból a németek által elszállítottak mindössze töredékének, körülbelül három százalékának volt ténylegesen köze a német diplomácia afganisztáni munkájához.

„A minisztériumok mindenesetre állítják, hogy ennél lényegesen magasabb a végső szám” – írta a német lap, hozzátéve: ezt megerősítő, hivatalos adatokat viszont a hétvégén sem kaptak a berlini vezetéstől.

A Bild idézte Horst Seehofer még a hétvégén tett nyilatkozatát is. Ekkor a szövetségi belügyminiszter elmondta: ez idáig összesen három olyan afgánról tudnak, akik hamis papírokkal repültek be Németországba. Továbbá négy olyan személy is „leleplezésre került” a mentőakció után,

akiket Németország korábban már kiutasított. Kettejüket erőszakcselekmények elkövetése miatt küldték vissza Afganisztánba.

A német lapban megszólaltatott szakértők szerint kaotikusan zajlik a német mentőakció, ugyanis mindeközben rászorulók ezrei maradhatnak hátra a dél-ázsiai országban. Éppen egy héttel ezelőtt – amikor az evakuációs műveletek még javában tartottak – a holland közszolgálati műsorszolgáltató, a NOS arról írt: 184 főt szállító gép landolt az amszterdami Schipol repülőtéren, közülük mindössze kilenc utasnak volt holland útlevele.

A nyugati szövetségesek zöme egyébként már a holnapi hivatalos kivonulási határidő előtt befejezte a mentést Kabulból: a Reuters hírügynökség hétfői adatai szerint pár hét leforgása alatt összesen 114 400 személyt hoztak ki. „Mára mindössze közel négyezer amerikai katona maradt a Hamid Karzai repülőtéren. A szám a kabuli merényletsorozat miatt a tervezettnél is gyorsabban csökkent az elmúlt órákban” – írja a Reuters.

Borítókép: Iszlamista tálib fegyveresek Kabulban 2021. augusztus 28-án. Őket még nem menekítették ki, bár ezek után már ez sem biztos

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!