Antiszemitizmus

2022.02.17. 06:11

A magyar zsidóság tudja, hova vezet a gyűlöletbeszéd

A Nyugat-Európában egyre erősödő antiszemitizmus sejlik fel Márki-Zay szavait hallva Róna Tamás számára. A Magyarhoni Zsidó Imaegylet elnöke szerint a magyar demokráciában példátlan eset történt.

– A közös Szentírásunk része Dániel könyve. Ebből az írásból jól ismert az a szállóigévé vált mondat, amely Márki-Zay Péter fasisztázó, kommunistázó kijelentéséhez kapcsolódik, ez pedig az, hogy „Megmérettettél, megmérettettél és könnyűnek találtattál” 

– mondta a Magyar Nemzetnek Róna Tamás, a Magyarhoni Zsidó Imaegylet (Zsima) elnöke.

Hozzátette: – Harminckét év óta a magyarországi demokráciában senki nem mondott ki olyat, mint most Márki Zay-Péter. Beszéde nyomán felsejlik számomra a Nyugat-Európában fellángoló antiszemitizmus, amely zsinagógákat próbál elpusztítani, zsidó emberek életét próbálja kioltani, és az ott élőket félelemben tartja.

Az ilyen veszélyes nyilatkozat indulatot és gyűlöletet kelt. Még inkább ki kell jelentenünk, a fasiszta és kommunista bűnök soha el nem évülnek, és az ilyen nyilatkozat mutatja meg, hogy nem merülhetnek feledésbe 

– húzta alá Róna Tamás. – A közös Szentírás keresztények, keresztyének és zsidók számára egy szoros erkölcsi közösséget alkot, amely erősíti a nemzetünket. Az ilyen beszéd ezt a szövedéket támadja és gerjeszti az antiszemitizmust – zárta nyilatkozatát a Zsima elnöke.

Mint ismert, Márki-Zay Péter már január elején is botrányt okozott a zsidóság körében azzal, hogy antiszemita kijelentéseket tett. Akkor a Zsima által kiadott közleményben veszélyesnek nevezték azokat a nyilatkozatokat, amelyek szerint az „ördöggel is” összefogna Márki-Zay Péter, így olyan politikai erőkkel is, amelyek szélsőségesen fenyegetnek, gyűlöletet szítanak. 

– A magyarországi zsidóság keserű tapasztalataiból jól tudja, hova vezet a gyűlöletbeszéd, ezért visszautasítjuk azt, hogy népcsoportokat és társadalmi rétegeket negatívan minősítsenek, egymás ellen uszítsanak mindenkit

– hangsúlyozta a Róna Tamás vezette szervezet közleménye.

Az imaegylet kiemelte, hogy nincs és nem is lehet olyan cél vagy ok, amely indokolhatná, hogy egy demokratikus kormányzásra vágyó politikai erő és annak vezetője összefogjon olyan csoportokkal, amelyek antiszemita, rasszista, fajgyűlölő nézeteket terjesztenek és nyíltan hangoztatják, ezek nézeteit – akárcsak részben is – visszhangozzák és ne utasítsák el!

Borítókép: Róna Tamás (Fotó: Havran Zoltán)

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában