Támogatás

2022.02.11. 12:34

Bige László megint milliókat adott Márki-Zay Péternek (videó)

A gazdákat megkárosító kartellező milliárdos továbbra is pénzeli Gyurcsány jelöltjét, de a bírságot nem fizeti be.

Márki-Zay Péter, Gyurcsány jelöltje annyira meg akarja szerezni a miniszterelnöki széket, hogy rendszeresen összefüggéstelenül, összevissza beszél, miközben a háttérben baloldali milliárdosok tömik ki a zsebeit. Támogatói között továbbra is ott van a milliárdos Bige László is, akivel luxusétteremben találkozott és félmillió forintos bort iszogatott. Márki-Zay Péter az ATV Egyenes beszéd című műsorának vendége volt legutóbb, ahol többek között arról is beszélt, hogy Bige László eddig valamivel több mint tízmillió forinttal támogatta a kampányát. Ez figyelemre méltó, mert bár az összeg bizonyosan jóval nagyobb, Márki-Zay eddig csak ötmilliót vallott be, vagyis újabb több mint ötmilliót kapott. Egyértelmű, hogy Bige finanszírozza Gyurcsány jelöltjét, miközben a magyar gazdákat megkárosította, kartellezésért megbüntették, ezt viszont továbbra sem fizeti be, a fiai és ő pedig elképesztő luxusban élnek – írja az Origo.

 

Mint arról a hírportál korábban beszámolt, lassan négy hónap telt el a Gazdasági Versenyhivatal döntése óta, de a baloldali milliárdos, Bige László vállalkozásai

továbbra sem fizették ki a műtrágyakartell tizenegymilliárdos bírságát.

Bige Lászlónak arra azonban van pénze és ideje, hogy Márki-Zay Péter kampányát finanszírozza.

Bige eddig legalább 65 milliót adott Gyurcsány jelöltjének (ehhez jön hozzá a mostani több mint ötmillió), miközben arra is figyelt, hogy Budapest egyik legdrágább éttermében látványosan megebédeltesse.

A baloldali oligarcha korábban 36 milliárdos kárt okozott a gazdáknak, és így gyakorlatilag minden magyar embernek.

 

A baloldalt finanszírozza Bige László

 

Továbbra sem fizették ki a Bige Lászlóhoz köthető cégek a rájuk kiszabott rekordmagas, 11 milliárd forintos GVH-bírságot. A vállalatcsoportot tavaly kartellezés miatt marasztalta el a versenyhivatal,

Bige László ugyanis piaci monopolhelyzetét kihasználva 36 milliárd forintos kárt okozhatott a gazdáknak.

A vörösbáróként ismertté vált milliárdos a cégcsoport megnövekedett költségeire hivatkozva lassan négy hónapja nem fizet – mintha ez felmentést adna a bírság alól, pláne akkor, amikor jóval nagyobb extrahasznot tett zsebre a gazdák megkárosításával.

Sorozatos, nevetséges hazugságokkal próbált magyarázkodni a baloldali milliárdos

 

Persze mindezek mellett arra volt energiája Bigének, hogy elmenjen a baloldali propagandista, Juszt László műsorába siránkozni. Az adásban olyan valótlanságokat hordott össze, mint például, hogy az őt feljelentő személyt valaki vagy valakik 100-150 millió forinttal lefizették. Abban sem mondott igazat a magát műtrágyakirálynak neveztető milliárdos, hogy 2010 előtt nem kapott egyetlen forint állami támogatást sem. Ahogy az Origo többször is beszámolt róla,

Bige olyannyira beférkőzött a baloldali kormányzat legfelsőbb köreibe, hogy az IMF-hitel felvétele után vállalkozása több mint tízmilliárd forintnyi hitelt kapott a Gyurcsány-kormánytól. Abban az időszakban, amikor a brutális kormányzati megszorítások következtében a magyar emberek túlnyomó többségének csökkent a fizetése, sokan pedig utcára kerültek.

A GÁTLÁSTALAN MILLIÁRDOS AZ ELJÁRÁSOK MEGINDULÁSA UTÁN KEZDTE PÉNZELNI MÁRKI-ZAYT, ÉPPEN AZÉRT, MERT TŐLE ÉS GYURCSÁNYTÓL REMÉLI, HOGY ELKERÜLI A FELELŐSSÉGRE VONÁST. SŐT, AZ ELJÁRÁS MEGKEZDÉSE UTÁNI ELSŐ INTERJÚJÁBAN MÉG „AJÁNLATOT” IS MEGPRÓBÁLT TENNI A MINISZTERELNÖKNEK: NEM FOGJA PÉNZELNI A BALOLDALT, HA FUTNI HAGYJÁK. TERMÉSZETESEN AZ AJÁNLATTAL SENKI NEM FOGLALKOZOTT.

Úgy néz ki, Bige annyira fél a felelősségre vonástól, hogy a legdurvább hazugságoktól sem riad vissza. Bige László teljes erővel szállt be a baloldal és jelöltjük, Márki-Zay Péter kampányába.

 

Bige László luxusétteremben etette meg Márki-Zayt

 

Napról napra egyre inkább nyilvánvalóvá válik, hogy a hazai baloldal és az őket támogató üzleti körök kétszínű módon hazudnak. Eltörölnék a kormány magyar embereket és családokat segítő intézkedéseit, ők azonban hatalmas luxusban élnek. Miközben Márki-Zay Péter megszüntetné az üzemanyagok árának hatósági maximálását, és a magas üzemanyagárak miatt aggódó polgároknak azt tanácsolta, hogy megoldásként vásároljanak kisebb autókat, a magyar gazdákat megkárosító Bige László, a kartellező baloldali oligarcha és fia az Origo információi szerint

az elmúlt nyolc évben legalább három luxuskategóriás, több 10 millió forintba kerülő autót vásárolt. BIGE MÁRKI-ZAY EGYIK LEGNAGYOBB TÁMOGATÓJA.

Ahogy az Origo is beszámolt róla, tavaly decemberben

MÁRKI-ZAY ÉS BIGE LUXUSÉTTEREMBEN, FÉLMILLIÓ FORINTOS BOR MELLETT EGYEZTETETT, A SZÁMLÁT NYILVÁNVALÓAN A KARTELLEZÉSSEL LEBUKOTT ÜZLETEMBER FIZETTE.

A rezsicsökkentést támadó baloldali jelöltön nem látszott, hogy különösebben aggódott volna a számla miatt, hevesen bólogatott és nevetgélt a gazdákat megkárosító műtrágyakirállyal.

MÁRKI-ZAY SAJÁT ELMONDÁSA SZERINT NEM IS KÉRDEZTE A KARTELLEZÉSRŐL BIGE LÁSZLÓT, ÉS ÚGY FOGALMAZOTT, HOGY AZ ÖRDÖGGEL IS ÖSSZEFOGNA, HOGY HATALOMRA KERÜLHESSEN.

Ahogy Gyurcsány Ferenc mondta, az ördöggel is össze kell fogni. Én is így látom ezt. Bige Lászlótól is elfogadunk pénzt, meg még nagyon sok mindenkitől. Tehát valóban az ördöggel is össze fogunk fogni

– mondta minden gátlás nélkül Gyurcsány jelöltje.

Bige László egyébként az ATV-n elismerte, hogy az előválasztáson pénzzel segítette a hódmezővásárhelyi polgármestert.

Ez Bige László szerint több millió forintot jelent, de pontos összeget nem említett, és arra sem nagyon emlékezett már, hogy Márki-Zay Péter kért-e tőle pénzt vagy ő ajánlkozott. A baloldal jelöltje azt mondta:

BÁRKI TÁMOGATÁSÁT ELFOGADJA, DE SZERINTE FEL SEM MERÜLHET, HOGY AZ ILLETŐ A KÉSŐBBIEKBEN CSERÉBE KÉR VALAMIT, PÉLDÁUL EGY NYERTES KÖZBESZERZÉST.

Az üzleti körök nem szoktak csak úgy milliókat adni politikai kampányokra, cserébe komoly elvárásokat támasztanak

– erről már a Nézőpont Intézet elemzője beszélt a Kossuth Rádióban. Rotyis Bálint úgy fogalmazott:

MÁRKI-ZAY PÉTER MINDENT MEGÍGÉR, CSAK HOGY HATALOMRA KERÜLJÖN.

Mit akar Bige Gyurcsányéktól?

 

Bige és Gyurcsányék kapcsolata úgy lepleződött le, hogy kiderült,

nála járt látogatóban Gyurcsány Ferenc volt államtitkára, Horn Gábor, az EU-s pénzekből baloldali előválasztási vitákat szervező Republikon Intézet vezetője. Horn úgy lepleződött le, hogy lefotózták Bige birtoka mellett, ahol karambolozott, amikor távozott.

Bige életútja tele van simlis, a törvény határait feszegető, sokszor azt átlépő üzletekkel. Nyilvánvaló, hogy most sem önzetlen baloldaliként támogatja Gyurcsányék kampányát, ez üzlet a számára:

A BUKOTT MINISZTERELNÖKTŐL ÍGÉRETET KAPHATOTT ARRA, HA GYURCSÁNYÉK NYERNEK, BIGE BÜNTETŐÜGYÉT MEGSZÜNTETIK.

Horn Gábor lebukása után hirtelen a baloldal – a Gyurcsánynéval jó viszonyban lévő régiindexes főszerkesztőn, Dull Szabolcson keresztül – előállt azzal, hogy Bige egy drága, nagymintás közvélemény-kutatást finanszírozott. Ez azonban nyilvánvalóan elterelés, maga Horn is utalt arra egy interjúban, hogy egy ilyen kutatást azért időnként a baloldali pártok is ki tudnak fizetni (különösen azóta, amióta Karácsony Gergely főpolgármester önti a főváros pénzét Horn intézetébe).

BIGE ENNÉL NAGYOBB „JÁTÉKOS”, SOKKAL TÖBB PÉNZZEL SZÁLLHATOTT BE A GYURCSÁNY-KOALÍCIÓ KAMPÁNYÁBA, MINT AMIBE EGY KÖZVÉLEMÉNY-KUTATÁS KERÜLT.

Elképesztő luxuserődben él a műtrágyakirály

 

Nyíregyháza közelében található Bige László hatalmas birtoka. Van itt minden: speciális vizesárok, helikopterleszálló, saját vadaspark, tórendszer hidakkal és őrszázad, quadokkal felszerelve.

A KAMPÁNYÁT FINANSZÍROZÓ VÖRÖSBÁRÓ, BIGE LÁSZLÓ ÉS FIA CSAK AZ ELMÚLT 8 ÉVBEN LEGALÁBB 3 LUXUSKATEGÓRIÁS AUTÓT VÁSÁROLT DARABONKÉNT 100 MILLIÓ FORINT KÖRÜLI ÁRON.

Mindamellett, hogy magas árkategóriájú brit luxusautókról beszélünk, egyik sem nevezhető sem környezetkímélőnek, sem keveset fogyasztónak, így csak nagyon gazdag emberek vásárolják.

 

A saját kertjében vadászhat

 

Bige László úgy él, mint egy király, több milliárdot érő birtokából földi halandók számára megközelíthetetlen erődrendszert építtetett, amit betonburkolatú vizesárok, megfigyelőrendszerrel felszerelt masszív kerítés és milliós quadokkal ellátott őrszázad véd a hívatlan látogatóktól. A több ingatlan összevonásával létrehozott nagybirtok központi területe 46 hektár, azaz közel félmillió négyzetméter. Csak az összehasonlítás kedvéért, ez 20 százalékkal nagyobb, mint a kaliforniai Disneyland területe.

A birtok közelébe sem mehet senki, az elektromos védőrendszer azonnal riasztani kezd. Bige egy quados őrszázaddal is védi magát, testőrei előírt menetrend szerint 10 percenként körbemotorozzák a birtokot és jelentenek a parancsnoknak.

És ez még nem minden. A quados őrszázad egy speciális magánkörúton a dupla kerítés között vezető leaszfaltozott védőgyűrűn járőrözik. Ehhez hasonló megoldást alkalmaztak a kommunizmus idején az osztrák-magyar határon.

Borítóképünkön Márki-Zay Péter és Bige László.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában