Ukrán válság

2022.05.06. 06:21

Fegyvernyugvást hirdettek, aknamentesítették a Mariupolból kivezető utakat az oroszok

Élő közvetítés az orosz-ukrán háború 72. napjáról.

Orosz média: civilek hagyták el a mariupoli acélmű területét

Civil lakosok hagyták el több csoportban a mariupoli Azovsztal acélmű épületét - közölték péntek este orosz hírügynökségek.

A TASZSZ hírügynökség szerint 51 személyt sikerült kimenekíteni. Az evakuáltak között, akik több autóbusszal hagyták el az üzem területét, több gyerek is volt.

Az orosz haderő csütörtöktől szombatig egyoldalú fegyvernyugvást hirdetett meg a reggel 8 és délután 18 óra közötti időszakra, humanitárius folyosókat biztosítva a távozni kívánó civileknek a Moszkva szerint utolsóként ukrán kézben maradt mariupoli létesítményből.

Csütörtök óta ez volt az első alkalom, hogy emberek jöttek elő az Azovsztalból.

Szergej Sojgu orosz védelmi miniszter először április 21-én tett bejelentést az azovi-tengeri kikötőváros "felszabadításáról", hozzátéve, hogy az acélmű bevételéhez még három-négy napra lesz szükség. Putyin elnök "emberiességi megfontolásból" elrendelte akkor, hogy ostrom helyett tartsák blokád alatt az acélművet.

Az Azovsztal 11 négyzetkilométeren elterülő létesítményében hétszintes földalatti alagútrendszer húzódik, amelyben Sojgu szerint több mint kétezer fegyveres tartózkodik. Gyenyisz Pusilin, a "Donyecki Népköztársaság" vezetője korábban azt mondta, hogy mintegy négyszáz külföldi zsoldos van a föld alatt. Ukrán források szerint mintegy ezer civil is a helyszínen lehet.

Natalja Nyikonorova, a Moszkva által függetlennek elismert donyecki "népköztársaság" külügyminisztere a TASZSZ hírügynökség szerint kijelentette, hogy a Mariupolból kimenekített emberek háromnegyede az entitásban akar maradni, vagy Oroszországba menne tovább, és csak az egynegyedük kéri az Ukrajnába szállítást.

Igor Konasenkov vezérőrnagy, az orosz védelmi minisztérium szóvivője a péntek esti hadijelentésben azt mondta, hogy az orosz légvédelmi erők a nap folyamán lelőttek egy ukrán Szu-27-es repülőgépet, két Szmercs-rakétát és hét drónt. A tábornok szerint rakéta- és tüzérségi egységek 230 katonai célpontot találtak el.

Precíziós levegő-föld rakéták mértek csapást 31 élőerő- és hadfelszerelés-összpontosulásra, Popasna közelében pedig egy lőszerraktárra. Az ukrán fél a beszámoló szerint akár 310 ember és 27 egységnyi haditechnikát veszített. A harcászati légierő gépei 27 ukrán katonai létesítményt semmisítettek meg.

Az orosz védelmi minisztérium összesítése szerint az ukrán fegyveres erők a háború kezdete óta összesen 152 repülőgépet, 112 helikoptert, 749 drónt, 291 légvédelmi rakétarendszert, 2867 harckocsit és egyéb páncélozott harcjárművet, 331 rakéta-sorozatvetőt, 1345 tüzérségi löveget és aknavetőt, valamint 2698 különleges katonai járművet veszítettek.

 

Bakondi: beigazolódott, hogy nem szabad fegyvert szállítani a háborúba

A magyar kormány helyesen ítélte meg, hogy nem szabad fegyvert szállítani az ukrajnai háborúba - mondta a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója a napokban történt kárpátaljai rakétatámadás kapcsán az M1-en péntek este.

Bakondi György azt is kiemelte: fontos, hogy a háború és az embargók, szankciók árát ne a magyar emberek fizessék meg.

A főtanácsadó közölte: 

Ukrajnából tömegesen érkeznek a menekültek, eddig mintegy 675 ezren jöttek Magyarországra. Ugyanakkor minden harmadik magyar részt vett valamilyen formában a menekültek támogatásában, ebben a kérdésben nemzeti összefogás jött létre.

Magyarországról eddig mintegy 3 milliárd forint értékű segélyszállítmányt juttattak el Ukrajnába, továbbá 37 milliárd eurós felajánlást tett a kormány, ebből kórházak, iskolák, otthonok épülhetnek Ukrajnában, és beteg gyerekek gyógyítását, fiatalok magyarországi egyetemi oktatását támogatják - mondta Bakondi György.

Hozzáfűzte: a déli határnál erősödött az illegális migráció, idén eddig mintegy 62 500 határsértés történt, tavaly az év hasonló időszakában 31 ezer, és idén eddig 480 embercsempészt fogtak el, míg tavaly ebben az időszakban 240-et.

Az orosz tévé szerint civilek hagyták el a mariupoli acélmű területét

Civil lakosok egy 12 és egy 13 csoportja hagyta el a mariupoli Azovsztal acélmű épületét 

- közölte péntek este a Rosszija 1 orosz állami televízió.

Az orosz haderő csütörtöktől szombatig egyoldalú fegyvernyugvást hirdetett meg a reggel 8 és délután 18 óra közötti időszakra, humanitárius folyosókat biztosítva a távozni kívánó civileknek a Moszkva szerint utolsóként ukrán kézben maradt mariupoli létesítményből.

Csütörtök óta ez volt az első alkalom, hogy emberek jöttek elő Azovsztalból. Az evakuáltak között gyerekek is vannak.

Moszkva bekérette a brit nagykövetet

Az orosz külügyminisztérium bejelentette, hogy behívatta Nagy-Britannia oroszországi nagykövetét és határozottan tiltakozott az orosz médiával szembeni új brit szankciókkal kapcsolatban

- írja a SkyNews. Az Egyesült Királyság ugyanis szankciókat vetett ki egyes orosz újságírókra és médiaszervezetekre május elején a legutóbbi intézkedési hullámban, amelynek célja a Moszkvára nehezedő nyomás fokozása volt.

A következő napokban fokozott offenzíva várható a Donyec-medencében

Szerhij Hajdaj Luhanszk megyei kormányzó azt mondta egy tévéműsorban, hogy az orosz csapatok folyamatosan ágyúzzák a Donyec-medencei régiót, és a következő napokban fokozott offenzíva várható. 

Erőteljesebb offenzívára készülünk. A következő 3-4 napban az oroszok bevetnek minden erőt, hogy betörjenek Szeverodoneckbe vagy Popasznába

 - fejtette ki, hozzátéve, hogy céljuk az ukrán fegyveres erők bekerítése a térségben.

Az orosz erők újból fokozták támadásaikat Zaporizzsja megye ellen

Az orosz hadsereg ismét fokozta légi és tüzérségi támadásait az Ukrajna keleti részében lévő Zaporizzsja megye ellen - közölte pénteken a helyi katonai adminisztráció.

A közlemény szerint 

az utóbbi időben az orosz erők leálltak a régió elleni támadásokkal, viszont péntek délelőtt heves légi és tüzérségi csapásokat mértek Hujlajpole és Orohiv településekre.

Oroszország: Nem lesz ünnepség Mariupolban

Május 9-én tartják Oroszországban a Győzelem napját a második világháborúban aratott győzelem emlékére. Korábban több jelentés is megjelent arról, miszerint Mariupolban elkezdték feltakarítani a romokat az utcákról, hogy aznap ott is ünnepséget tarthassanak. A Kreml azonban most tagadta, hogy így lenne, közlése szerint 

nem lesznek ünnepségek Mariupolban május 9-én.

Több száz civilt mentettek ki a mariupoli Azovstal acélműből

Egy ukrán illetékes közlése szerint pénteken újabb civileket sikerült evakuálni a mariupoli Azovstal üzem alatti bunkerekből.

Az Azovstal-gyár
Forrás: AFP / Donyecki Népköztársaság belügyminisztériuma/AFP

Oroszország szerint mintegy 2000 ukrán katona maradt az acélmű alatti alagutakban és bunkerekben. Ukrajna szerint emellett néhány száz civil is ott rekedt.

Andrij Yermak, az ukrán elnöki hivatal vezetője azt mondta: 

Egy összetett művelet újabb szakaszát hajtottuk végre, hogy kimentsük az embereket Mariupolból. Azt mondhatom, hogy közel 500 civilt sikerült kihoznunk.

Francia tábornok: Oroszország versenytárs, amely nem fog eltűnni

Oroszország versenytárs, amely nem fog eltűnni - szögezte le a francia védelmi törzs főnöke pénteken, az AFP francia hírügynökségnek és a The New York Times című amerikai lapnak adott interjújában, amelyben a Kreml Ukrajna elleni háborújáról és a nyugati államok hosszútávú stratégia-építéséről is beszélt.

Az észtországi látogatásra érkezett Thierry Burkhard tábornok az orosz fegyveres erőket "a hazugság hadseregének" nevezte, ahol szerinte "azt hazudják, hogy (az ukránok) nem fognak ellenük fegyvert, azt hazudják, hogy az orosz erők fel vannak készülve a harcokra, és a parancsnokok értik a dolgukat".

Elmondta, hogy a jelek szerint a háború új szakaszba lépett, amelyben az orosz fél az erői nagyrészét a Donyec-medence térségébe összpontosítja, míg korábban csupán a csapatok mintegy 20 százalékát irányította oda.

Burkhard kiemelte a csapatok moráljának fontosságát, valamint az információs hadviselést, s úgy vélte, mindkettőben az ukrán fél teljesít jobban. Az előbbi kapcsán elmondta, hogy meglátása szerint az ukrán hadsereg élvezi az ukrán nép támogatását, amely tudja, hogy a csapatok az országukat védik, a másodikra kitérve pedig úgy vélte, az orosz fél elvesztette az e téren korábban élvezett előnyét.

A tábornok emellett aláhúzta a megfelelő kiképzés szükségességét, amely - mint mondta - költséges és nehéz feladat. Szerinte az orosz hadsereg kiválóan felszerelt, de nem sikerült megfelelően kiképeznie a katonáit.
   

Medvegyev: bátor lépés, hogy Orbán nem támogatja az orosz energia embargóját

"Bátor lépés", hogy Orbán Viktor magyar miniszterelnök nem támogatja az orosz energiatermékekre vonatkozó uniós embargót - írta Dmitrij Medvegyev, az orosz biztonsági tanács elnökhelyettese pénteki Telegram-bejegyzésében.

Orbán Viktor magyar miniszterelnök, aki felkerült a Mirotvorec listájára, bátor lépést tett a hangtalan Európához képest. Elutasította, hogy támogassa az országa gazdaságára nézve pusztító energia-embargót és a vallási személyiségek (értsd: Moszkva és egész Oroszország pátriárkája és más ortodox hierarchiák) elleni őrült szankciókat - írta a volt orosz elnök és kormányfő.

A Mirotvorec (Béketeremtő) egy ukrán nacionalista szervezet, amely "Ukrajna ellenségeit" listázza.

Medvegyev úgy vélekedett, hogy "az uniós országok legértelmesebb vezetői belefáradtak abba, hogy csendben a szakadék felé haladjanak az egész sterilizált európai csordával együtt, amelyet az amerikai pásztor a vágóhídra vezet".

"Meglátjuk, mit fog tenni az a pásztor. És persze azt is, hogyan viselkedik majd a nyájnak az a része, amelyik kész feláldozni magát a pásztor jóllakott életéért" - írta Medvegyev.

Vlagyimir Legojda, a moszkvai patriarchátus egyházközi, a társadalmi és sajtókapcsolatok szinódusi osztályának vezetője, szintén a Telegramon, így kommentálta, hogy a magyar kormányfő állást foglalt Kirill pátiárka és az orosz ortodox egyházvezetés uniós szankciós listára való tétele ellen: Vannak értelmes politikusok, akik képesek józanul és stratégiailag gondolkodni.

A magyar miniszterelnök pénteken a Kossuth Rádióban elfogadhatatlannak nevezte az Oroszország ellen bevezetni kívánt uniós olajembargót, kijelentve: az felér egy, a magyar gazdaságra ledobott atombombával. Azt is elmondta, Magyarország nem támogatja, hogy orosz egyházi vezetőket szankciós listára tegyenek, "mert ez érinti a magyarországi közösségek vallásszabadságának kérdését, az pedig szent és sérthetetlen".
 

Lapértesülés: Horvátország is felmentést kér az olajembargó alól

Horvátország felmentést kér a készülő európai uniós olajembargó alól a rijekai finomító részére, hogy továbbra is exportálhasson Oroszországból olyan kőolajszármazékokat, amelyek a dízel gyártásához szükségesek - írta pénteken a Vecernji List című horvát napilap brüsszeli tudósítója, nem hivatalos forrásokra hivatkozva.

A lap megkeresésére az INA horvát olajipari vállalat közölte: a vákuum gázolaj (VGO) elengedhetetlen a dízel gyártásához, az INA finomítóját pedig a termelési folyamatban a felhasználásra optimalizálták. A VGO ellátási forrásai korlátozottak. Ezért az INA továbbra is elkötelezett a vásárlása mellett, ahogyan ezidáig is az volt - írták.

Az Európai Bizottság elnöke, Ursula von der Leyen szerdán az Európai Parlament strasbourgi plenáris ülésén ismertette a testület javaslatát, miszerint az orosz kőolaj behozatalát hat hónapon belül le kellene állítani, a finomított kőolajtermékek importját pedig az év végéig kellene megszüntetni.

A Vecernji List szerint még nem született végső döntés. Mivel több ország is felmentést kért, lehet, hogy a javaslatot más formában fogadják el - fogalmaztak, hozzátéve, hogy egyelőre nem lehet tudni, Zágráb kérése termékeny talajra talál-e vagy sem.
 

A Pentagon tagadja, hogy hírszerzési információkkal segítené orosz tábornokok meggyilkolását

Az amerikai védelmi minisztérium helyi idő szerint csütörtök este cáfolta azt az értesülést, miszerint az Egyesült Államok hírszerzési információkkal segítené Ukrajnát orosz tábornokok meggyilkolásában.

John Kirby, a Pentagon szóvivője világossá tette, hogy az Egyesült Államok megoszt hírszerzési információkat Ukrajnával, "hogy segítsen megvédeni az országukat", de nem szolgáltat információt a hadszíntéren lévő orosz főtisztek hollétéről, és nem vesz részt a döntéshozatalban sem, hogy az ukrán fegyveres erők kit vegyenek célba.

Az NBC amerikai televíziós csatorna csütörtöki híradása szerint az ukrán haderő az Egyesült Államoktól kapott hírszerzési adatoknak köszönhetően tudta elsüllyeszteni a Moszkva hadihajót, a fekete-tengeri orosz flotta zászlóshajóját április közepén. Az NBC szerint az ukrán hadsereg adatokat kért egy hajóról a Fekete-tengeren, és az amerikai hírszerzés azonosította a Moszkvát, és megadta az ukránoknak a pontos pozícióját is.

A The New York Times című napilap pedig - szintén csütörtökön - cikkének címében is azt emelte ki, hogy az amerikai hírszerzés információkkal segíti az ukrán haderőt orosz tábornokok meggyilkolásában. A lap meg nem nevezett kormányzati forrásokra hivatkozva közölte információit, konkrétan megnevezve a likvidált tábornokok számát is.

Az AFP francia hírügynökségnek pénteken egy név nélkül nyilatkozó amerikai illetékes cáfolta, hogy olyan információkat szolgáltattak volna Ukrajnának, amellyel azonosították a Moszkva nevű hadihajót. "Nem adunk át konkrét hajók megcélzásához alkalmas információkat. Olyan információkkal látjuk el őket, amelyekkel jobb képet kapnak a Fekete-tengeren lévő orosz hajók jelentette fenyegetésről, hogy fel tudjanak készülni a tengeri támadások kivédésére" - fogalmazott a neve mellőzését kérő tisztviselő.

Fegyvernyugvást hirdettek, aknamentesítették a Mariupolból kivezető utakat az oroszok

Az orosz haderő bejelentette, hogy pénteken ismét humanitárius folyosókat nyitott a távozni szándékozó civilek számára a mariupoli Azovstal erőműnél. Orosz jelentések szerint a létesítményben körülzárt ukrán fegyveresek csütörtökön többször is megsértették az orosz részről egyoldalúan meghirdetett fegyvernyugvást. 

Hivatalos bejelentés a létesítmény területéről kimenekített civilekről nem hangzott el.

DPR LPR Russia Ukraine Military Operation
Füst száll a magasba a mariupoli Azovsztal acélmű területén egy orosz támadás során 
Forrás: Valery Melnikov / Sputnik/AFP

Konsztantyin Ivascsenko, Mariupol orosz részről kinevezett polgármestere pénteken a Szolovjov.Live online tévécsatornának kijelentette, hogy a Mariupolba vezető összes utat aknamentesítették, kivéve azt, amely Mangus elővárossal köti össze. A tisztségviselő szerint a kikötőváros élelmiszer- és ivóvíz-ellátása megoldódott.

Döntő jelentőségű harcok folynak Délkelet-Ukrajnában

Megsemmisítették az orosz légierő nagypontosságú levegő-föld rakétái az ukrán hadsereg nagy lőszerraktárát a kramatorszki Energomasszpecsztal üzem területén - jelentette be Igor Konasenkov vezérőrnagy, az orosz védelmi minisztérium szóvivője.

Orosz katonai elemzők szerint a Kramatorszk és Szlovjanszk birtoklásáért folytatott harcok döntő jelentőségűek a délkelet-ukrajnai Donyec-medence birtoklásáért folytatott küzdelemben. 

Konasenkov szerint a precíziós légi indítású rakéták emellett megsemmisítettek egy Tocska-U harcászati ballisztikus rakétarendszert a Zaporizzsja megyei Novotavricsevszke falu közelében, valamint 10 erődítményt, az ukrán fegyveres erők élőerő- és hadfelszerelés-összpontosulásait. A harcászati légierő és drónok 24 ukrán katonai létesítményre mértek csapást, a rakétacsapatok megsemmisítették egy ukrán Sz-300-as légvédelmi rakétarendszer indítóállását és öt élőerő- és hadfelszerelés-összpontosulást.

A tüzérség hat harcálláspontot, három lőszerraktárt, 187 erődítményt, valamint 26 ukrán tüzérségi üteget semmisített meg. Konasenkov szerint mintegy 280 "nacionalista" ukrán halt meg és 41 egységnyi haditechnika pusztult el.

Az orosz légvédelem lelőtt egy Szu-25-ös és egy MiG-29-es harci gépet, négy Tocska-U rakétát és 13 drónt.

Oroszország továbbra is azt állítja, nem fog nukleáris fegyvert használni

A Kreml ismét megerősítette korábbi kijelentését, miszerint nem fog nukleáris fegyvert bevetni Ukrajnában.

Alekszej Zajcev, az orosz külügyminisztérium szóvivője újságíróknak azt mondta: „Nukleáris fegyver használata – amiről a nyugati tisztviselők beszélnek – nem alkalmazható a Moszkva által Ukrajnában végrehajtott különleges katonai műveletben".

Oroszország Mariupolban ünnepelheti május 9-én a Győzelem napját

A Győzelem napján, május 9-én ünneplik a második világháború végét Oroszországban. Egyes jelentések szerint Ukrajnában is tarthatnak ünnepséget az oroszok, egészen pontosan a lepusztult Mariupolban.

Egy Twitterre feltöltött videó szerint a városban elkezdték eltakarítani a romokat az utcákról. Az AP-nek egy ember azt nyilatkozta: „Segítünk a parkok és a műemlékek helyreállításában május 9. előtt, hogy a mariupoliak megtarthassák az ünnepet".

Újabb kísérletet tesznek az Azovstalban rekedt civilek kimentésére

Egy magas rangú ukrán tisztviselő azt mondta, jelenleg újabb kísérlet folyik a mariupoli Azovstal acélműben rekedt civilek evakuálására.

Andriy Yermak, az ukrán elnöki hivatal vezetője részleteket nem árult el, későbbre ígért tájékoztatást.

269 háború elől menekülőnek segítettek a humanitárius tranzitponton csütörtökön

A budapesti BOK csarnokban nyitott humanitárius tranzitponton 269 menekülőnek segítettek csütörtökön. Az éjszakát 67 ember töltötte a létesítményben - közölte Budapest Főváros Kormányhivatala pénteken az MTI-vel. 

Több mint tizenkétezren érkeztek Magyarországra Ukrajnából csütörtökön

Az ukrán-magyar határszakaszon 5699 ember lépett be csütörtökön Magyarország területére, míg a román-magyar határszakaszon belépők közül 6508-an nyilatkoztak úgy, hogy Ukrajnából érkeztek - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) pénteken.

A beléptetettek közül a rendőrség 476 embernek állított ki ideiglenes tartózkodásra jogosító igazolást, ami 30 napig érvényes. Nekik fel kell keresniük az Országos Idegenrendészeti Főigazgatóság tartózkodási helyük szerint illetékes hivatalát a végleges okmányok beszerzéséért - tájékoztatott a rendőrség.

Az ukrajnai háború elől csütörtökön 551 ember, köztük 156 gyermek érkezett Budapestre vonattal - tudatták.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság azt közölte pénteken a rendőrség honlapján, hogy a Készenléti Rendőrséggel és rendőrjárőrképzésben részt vevőkkel segíti az Ukrajnából vonattal érkező menekülteket. A feladatokban támogatást nyújt a Budapesti Polgárőr Szövetség is.

A rendőrök folyamatosan tartják a kapcsolatot a Katasztrófavédelmi Főigazgatóság, az Országos Idegenrendészeti Főigazgatóság, a Magyar Államvasutak Zrt., a Budapesti Közlekedési Központ, a Fővárosi Önkormányzati Rendészeti Igazgatóság, Budapest Főváros Kormányhivatala, valamint a segélyszervezetek munkatársaival - áll a közleményben.
 

Bizakodó az ENSZ főttikára

António Guterres bízik benne, hogy újabb evakuálási kísérlet jár sikerrel Mariupolból és az Azovstal acélműből. Legutóbbi Twitter-bejegyzésében pozitívan értékelte, hogy az eddigi két humanitárius akcióan 500 embert sikerült kimenekíteni.

Több millió tonna ukrán gabona áll a kikötőkben

Denisz Smihal ukrán miniszterelnök azt mondta, hogy Ukrajna gabonaexportja súlyos károkat szenvedett, miután rakétatalálat érte a hat legnagyobb raktárat.

"Oroszország élelmezésbiztonsági válságot provokál. Több millió tonnányi gabonánk van elzárva a kikötőinkben" – mondta, sürgetve a nemzetközi közösséget, hogy gyakoroljon nyomást Oroszországra, hogy eljuthasson a gabona olyan országokba, amelyeknek nagy szükségük van rá.

Lefoglalták az orosz oligarcha jachtját

Az Egyesült Államok Igazságügyi Minisztériumának kérésére a fidzsi hatóságok lefoglalták Szulejmán Kerimov orosz oligarcha 300 millió dolláros jachtját, a 348 láb hosszú Amadeát. Kerimovot pénzmosással és összeesküvéssel vádolja az Egyesült Államok. Szerintük hasznot húzott a Krím annektálásából is.

A hajó bejegyzett tulajdonosa a kajmán-szigeteki Millemarin Investments, de az Egyesült Államok szerint Kerimov a jacht valódi tulajdonosa tavaly augusztus óta.

Az Amadea szuperjacht Fidzsin
Forrás: Leon Lord / AFP

Ez a lefoglalás minden korrupt orosz oligarchának azt üzeni, hogy nem rejtőzhet el – még a világ legtávolabbi részén sem. Minden eszközt be fogunk vetni az ukrajnai háborúra válaszul bevezetett szankciók érvényre juttatásáért" – közölte Lisa Monaco, az Egyesült Államok főügyész-helyettese.

Új gázvezetéket avattak

Lengyelország és a balti államok új gázvezetéket avattak, amely összeköti az EU északkeleti részét az EU többi részével, ami döntő lépés az orosz gáztól való függés csökkentése felé – írja az AFP. A Lengyelország és Litvánia gázhálózatát összekötő 508 km hosszú vezeték évente mintegy kétmilliárd köbméter gáz szállítására lesz képes mindkét irányba.

A régióban meglévő kapcsolatoknak köszönhetően Lettország, Észtország, sőt Finnország is hozzáférhet a szélesebb európai gázvezeték-hálózathoz.

Egils Levits lett, Gitanas Nauseda litván, Andrzej Duda lengyel elnök és az EU energiaügyi biztosa, Kadri Simson közösen avatták fel a vezetéket
Forrás: Petras Malukas / AFP

Lengyelország kijelentette, hogy szükség esetén kész teljesen lemondani az orosz gázról, a balti államok, Litvánia, Lettország és Észtország pedig a múlt hónap végén bejelentették, hogy leállítják az orosz gázimportot, és felhasználják készleteiket.

Az EU finanszírozta a GIPL-csővezeték 500 millió eurós költségének nagy részét. A GIPL neve a "Gas Interconnection Poland–Lithuania" (Gázhálózati összeköttetés Lengyelország-Litvánia) kifejezés rövidítéséből jött létre.

Ukrajnába utazik a német külügyminiszter

Miután a diplomáciai konfliktus megoldódott, Ukrajnába utazik a német külügyminiszter - írja a Sky News. Ukrajna és Németország viszonya kissé feszült volt az orosz invázió óta. Németországot korábban azzal vádolták, hogy túl engedékeny volt Oroszországgal szemben. Olaf Scholz kancellár most közölte, hogy külügyminisztere hivatalos látogatásra Ukrajnába utazik. Azt egyelőre nem közölték, hogy Annalena Baerbock külügyminiszter pontosan mikor látogat Kijevbe. 

Cabinet Retreat
Annalena Baerbock
Forrás: dpa Picture-Alliance via AFP

 

Dollármilliárdok kellenek

Volodimir Zelenszkij beszámolt arról, hogy videókapcsolaton keresztül szólt a Varsóban tartott magas szintű adományozói konferencia résztvevőihez. A konferencián 6,5 milliárd dollár gyűlt össze Ukrajna javára. Zelenszkij jelezte: Ukrajnának egy modern Marshall-tervre lesz szüksége, amelyben a szabad világ és a nemzetközi intézmények erőteljesebben vesznek részt.

Mindenkitől támogatást vár, akinek a szabadság számít. Ezért indult el a United24 nevű globális kezdeményezés, amely a világ minden tájáról egyesíti majd az Ukrajnának segíteni vágyókat. A United24 fő célja az Ukrajnának szánt adományok növelése, mert az országnak havi 7 milliárd dollárra van szüksége az államháztartási hiány fedezésére. Az ország újjáépítésének költségeit már most 600 milliárd dollárra becsülik a szakértők.

 

Hiába az ígért tűzszünet

Az ENSZ és a Vöröskereszt segítségével ma ismét megpróbálnak civileket kimenekíteni Mariupolból és az Azovstal üzemből, de a korábban Oroszország részéről egyoldalúan meghirdetett humanitárius tűzszünet nem valósult meg, folyamatosan lövik az üzem területét, így pedig lehetetlen az evakuálás. A fegyveresek mellett még legalább 200 civil, főleg nők és gyerekek lehetnek az Azovstal területén.

 

Tönkretett egyészségügyi hálózat

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szokásos éjszakai videóüzenetében egyebek mellett arról is beszélt, milyen egészségügyi infrastruktúrát tett tönkre Ukrajnában a háború. Az orosz csapatok eddig csaknem 400 egészségügyi intézményt semmisítettek meg vagy okoztak benne súlyos károkat. Ezek kórházak, szülészeti otthonok, ambulanciák.

Ukrajna ideiglenesen megszállt területein - keleten és délen - az egészségügyi szolgáltatásokhoz és a gyógyszerekhez való hozzáféréssel kapcsolatos helyzet katasztrofális, még a legegyszerűbb gyógyszerek is hiányoznak. Gyakorlatilag teljesen lehetetlenné vált a rákos betegek kezelése. A cukorbetegek rendkívül nehezen vagy egyáltalán nem jutnak inzulinhoz. A megszállt területeken egyáltalán nem történnek műtétek, de antibiotikumokhoz jutni is szinte képtelenség.

 

Bátorító videóbeszélgetés a volt amerikai elnökkel

Volodimir Zelenszkij videokonferenciát tartott az Amerikai Egyesült Államok 43. elnökével, George W. Bush-al. Az ukrán elnök azt mondta: állama valódi segítséget és őszinte támogatást érez az Egyesült Államoktól. "Az amerikaiak őszinte, nyitott emberek, én ezt érzem. Közös értékeink vannak. Úgy érzem, ez szívből fakad" - mondta az elnök.

George W. Bush és Volodimir Zelenszkij videókapcsolaton keresztül beszéltek egymással
Forrás: UKRÁN ELNÖKI IRODA

Gorge W. Bush Volodimir Zelenszkij és Ukrajna népének ellenálló képességét dícsérte. "Országát olyan erők támadták meg, amelyek ártatlan embereket akarnak megölni. És az a tény, hogy Ön szilárdan kitart, inspirálja az amerikaiakat. A bátorság nagyon fontos a további sikerekhez. Ha Ukrajna továbbra is úgy küzd, mint most, számíthat az amerikaiak támogatására" - mondta George W. Bush.

Címkék#háború

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában