Kapcsolaterősítés

2022.06.12. 14:50

Brazíliában is konzervatív konferenciát tartanak

A CPAC Brasilra latin-amerikai döntéshozók mellett Európából egyedüliként az Alapjogokért Központot hívták meg, amelyet Farkas Vajk nemzetközi igazgató képvisel.

Megkezdődött a CPAC Brasil Sao Paulóban, a választásokra készülő Brazíliában. A konzervatívok legnagyobb seregszemléje Eduardo Bolsonaro képviselő felszólalásával indult.

Az előadók között vannak brazil politikusok és influenszerek, akik figyelmeztettek a nemzetközi baloldal és a börtönből nemrég szabadult szintén baloldali elnökjelölt, Lula da Silva által jelentett veszélyre.

Az eseményre latin-amerikai döntéshozók mellett Európából egyedüliként az Alapjogokért Központot hívták meg, amelyet Farkas Vajk nemzetközi igazgató képvisel. 

A Központ által múlt hónapban szervezett első európai, a CPAC Hungary óta a brazíliai az első olyan esemény, amelyen részt vesz az Amerikai Konzervatív Unió (ACU) alelnöke, Dan Schneider is.

A konferencia margóján egyeztet egymással Farkas és Schneider, utóbbi örömét fejezte ki a CPAC Hungary sikere kapcsán és méltatta annak szervezőit, megemlítve, hogy az rendkívüli jelentőséggel bírt a magyar és az amerikai jobboldal közötti együttműködés erősítése szempontjából.

A magyar-brazil kapcsolatok is megerősödtek mióta Jair Bolsonaro, az ország elnöke, aki a brazil államfők közül elsőként látogatott el Magyarországra. A CPAC Brasil alkalmával Farkas Vajk megbeszéléseket folytatott Eduardo Bolsonaroval is a magyar és brazil politika aktualitásiról.

A CPAC Brazíliát szervező, Bolsonarohoz közel álló, az ország egyik legjelentősebb agytrösztjének számító Konzervatív-Liberális Intézet vezetőjével, Sergio Santanaval is tárgyalásokat folytatott lehetséges jövőbeni együttműködésekről az Alapjogokért Központtal.

A felek kiemelték annak fontosságát, hogy a világ különböző konzervatív értékeket valló think tankjei közötti kapcsolatoknak kiemelt szerepük van a jobboldali reneszánsz előmozdításában. 

José Antonio Kast, korábbi chilei elnökjelölt, a család- és életvédő, többnyire latin-amerikai, egyesült államokbeli és európai politikusokat, valamint a konzervatív civil szféra képviselőit tömörítő Political Network for Values elnöke pedig példaértékűnek nevezte a magyar kormány politikáját és méltatta a magyar szervezők munkáját, illetve a magyarok vendégszeretetét a májusban Budapesten megrendezett Transatlantic Summit kapcsán.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában