Költségvetés

2022.07.12. 21:14

Különadókat vet ki a spanyol kormány az energiacégekre és a pénzintézetekre

Pedro Sánchez kormányfő hangsúlyozta, az infláció jelenti a legnagyobb kihívást Spanyolországnak, az a spanyol gazdaság legsúlyosabb betegsége.

Ideiglenes jelleggel különadó kivetését tervezi a spanyol kormány a bankokra és az energiacégekre, hogy növelje a költségvetés bevételeit, és mérsékelje az ukrajnai háború és az infláció hatásait – jelentette be kedden Pedro Sánchez spanyol kormányfő.

Pedro Sánchez hangsúlyozta, az infláció jelenti a legnagyobb kihívást Spanyolország számára, az a spanyol gazdaság legsúlyosabb betegsége, „amely mindenkit elszegényít, különösképpen a legkiszolgáltatottabbakat”.

Ez a kormány nem fogja eltűrni, hogy egyes cégek megszedjék magukat a válságon

– szögezte le a madridi parlamentben a spanyol kormányfő.

A bankoknak két éven át kell majd különadót fizetniük, amitől évente 1,5 milliárd euró bevételt remél a kabinet. A spanyol kormányfő szerint a bankoknak előnye származik az emelkedő kamatszintből, ezért hozzá kell járulniuk a költségvetéshez.

Elemzők szerint viszont a bankokra már most is jelentős nyomás nehezedik a kedvezőtlen növekedési kilátások miatt, és korántsem biztos, hogy az emelkedő kamatszint miatt a bevételeik a várt mértékben emelkednek.

A bejelentés hatása a spanyol bankokra azonnali volt, mert erre senki nem számított, és hidegzuhanykét érte az egész szektort

– mondta el Nuria Alvarez, a Renta 4 brókercég elemzője a Reuters hírügynökségnek.

Az energiaszolgáltatók esetében az adót a nyereség után kell majd fizetni, és a kormány várakozásai szerint ebből évente 2 milliárd euró folyik majd be az államkasszába.

Sánchez egyéb gazdasági intézkedéseket is bejelentett, melyek célja a spanyolokra nehezedő anyagi terhek könnyítése; a többi között a kormány növelni tervezi a közlekedési szektor támogatását. Ennek keretében ingyenes elővárosi vonatjegyeket biztosítanak az embereknek az év végéig. Emellett a diákok ösztöndíját is megemelik 100 euróval.

A bejelentést követően a két legnagyobb spanyol pénzintézet, a Santander és a BBVA részvényeinek árfolyama több mint 5 százalékot esett. Még jobban elbánt a piac a Banco Sabadell és a CaixaBank papírjaival; előbbi részvényei mintegy 12, utóbbié csaknem 10 százalékot veszítettek értékükből.

Spanyolországban júniusban 10,2 százalék volt a pénzromlás, ami csaknem négy évtizede a legmagasabb. Válaszul a spanyol kormány korábban több olyan intézkedést hozott, melyek a költségvetés kiadási oldalát érintették; üzemanyagár-támogatást vezettek be, csökkentették az elektromos áram forgalmi adóját, és megemelték a nyugdíjakat.

Borítóképünkön Pedro Sánchez spanyol miniszterelnök. Fotó: MTI/EPA/EFE/Emilio Naranjo

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában