Botrány

2022.10.11. 09:56

Rendőrök vitték el a müncheni repülőtérről Gyurcsányék „árnyékkormányának külügyminiszterét”

Rendőrök vitték el a müncheni repülőtérről Rónai Sándort, a DK európai parlamenti képviselőjét, Gyurcsányék árnyékkormányának tagját – írja a Magyar Nemzet, amely képet is közöl az esetről.

Olvasói fotó: Rónai Sándor rendőrök kíséretében

Forrás: Magyar Nemzet

A Magyar Nemzet egyik olvasója volt a tanúja annak a jelenetnek, amelynek a végén Rónai Sándor DK-s EP-képviselőt a német rendőrség vezette el a müncheni repülőtér egyik beszállókapuja mellől. A kérdéses járat október 10-én, hétfőn 11 óra után indult volna Müchenből Brüsszelbe – írja a lap.

A Magyar Nemzet informátora először hangos szóváltásra lett figyelmes, hamar kiderült, hogy a hangoskodó Rónai Sándor, Gyurcsányné árnyékkormányának külügyminisztere, a Demokratikus Koalíció európai parlamenti képviselője. 

A repülőtér személyzete és a politikus közötti vita részleteit illetően nincsenek pontos információk. 

Az eset tanúja messzebb állt a vitázó felektől, így nem hallotta pontosan a részleteket, a feltételezése szerint 

Rónainak nem jutott hely a Brüsszelbe tartó járaton és ezért veszekedett a repülőtéri személyzettel.

A politikusra végül kihívták a rendőröket, akik hamarosan meg is érkeztek négyen, közülük ketten kísérték közrefogva Rónai Sándort, tudomásuk szerint bilincset nem használtak.

Az esetről kérdéseket juttatott el a Magyar Nemzet a DK-hoz, valamint a müncheni repülőtér biztonsági részlegéhez, de eddig nem érkezett válasz.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában