Zavaros gondolatok

2022.11.24. 13:38

Gyurcsány Ferenc náci politikusnak nevezte Orbán Viktort

Amióta Gyurcsány Ferenc a baloldalon kikerült a rivaldafényből és helyét a felesége, az árnyékkormányt alakító Dobrev Klára vette át, sorra születnek a megbotránkoztató, sokszor zavaros, sértegető, vagdalkozó bejegyzések a pártelnök Facebook-oldalán.

„Orbán náci politikus. Mert a magyart fajnak, kiválasztottnak, felsőbbrendűnek tekinti, magát pedig az emberi világ feletti létvaló kiválasztottjának. Politikai szörny, mentálisan beteg” - írta Gyurcsány Ferenc, a DK elnöke Facebookon. A volt miniszterelnök az utóbbi hónapokban már „rongyembernek” és „történelmi törpének” is nevezte Orbánt, most pedig még tovább ment.

 

A bejegyzéséhez csatolt képen a „politikai szörny” és „mentálisan beteg” szavak olvashatók.

 

A DK elnöke posztjában úgy fogalmaz, „Csak azért, mert magyar (a kormányfő – a szerk.), semmi dicsőség nem jár neki. Orbán ennek ellenkezőjét hazudja. Ha magyar vagy, jobb vagy. Ez az egyéni és nemzeti sikertelenség programja. Nem kell teljesíteni, ha magyar vagy, győztes vagy”.

Érdemes megjegyezni, hogy amióta Gyurcsány Ferenc a baloldalon kikerült a rivaldafényből és helyét a felesége, az árnyékkormányt alakító Dobrev Klára vette át, sorra születnek a megbotránkoztató, sokszor zavaros, sértegető, vagdalkozó bejegyzések a pártelnök Facebook-oldalán.

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában