Berlin

2022.11.08. 22:04

Nincs hely a migránsoknak, jöhetnek a sátorvárosok

A Berlinbe érkező migránsok fő származási országai az utóbbi időben Szíria, Grúzia, Törökország, Afganisztán és Moldova voltak, a statisztikákba nem számolták bele az Ukrajnából menekülőket - írja a V4NA.

Migránsok gyerekei játszanak Berlin szélén

Forrás: AFP

Berlin városa sátorváros felállítását tervezi, ahol akár négyezer migráns is elférhet, a fővárosban ugyanis a befogadóközpontok már annyira zsúfoltak, hogy egyszerűen nem tudják hol elhelyezni az érkezőket. A tervet Katja Kipping baloldali politikus mutatja be, a dokumentum szerint “nagyon rövid időn belül” “nagyszámú” menekültszállást kell létrehozni, hogy rövid időre enyhüljön a helyzet.

Berlin a jelek szerint az Olimpiai Parkot, a tempelhofi mezőt, a vásárterületet és a volt Tegel repülőteret is fontolgatja a sátorváros lehetséges helyszíneként. A városok felállításához szükséges nagy sátrakat már tavasszal megvásárolták, de eddig nem használták.

Ha a tendencia folytatódik – csak július és október között havi 30 százalékkal nőttek a számok -, a baloldali politikus arra számít, hogy az év végéig akár tízezer újabb külföldi számára is szükség lesz férőhelyekre, ami duplája annak amire legrosszabb esetben is számítottak a főváros vezetői. Még az általa szorgalmazott új sátorváros sem lenne elegendő az összes migráns befogadására. A Berlinbe érkező migránsok fő származási országai az utóbbi időben Szíria, Grúzia, Törökország, Afganisztán és Moldova voltak.

A sátorváros támogatását kéri Bettina Jarasch környezetvédelmi szenátor (Zöldek), Stephan Schwarz gazdasági szenátor és Iris Spranger belügyi szenátor (SPD) is.

Más városokban, például Lipcsében, Brémában és Münchenben is hasonló sátorvárosokat állítottak fel, hogy megbirkózzanak a menekültek növekvő számával. A Németországba érkező migránsok száma ugyanis az utóbbi időben ismét erőteljesen megnőtt.

 

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában