Ökumenikus Segélyszervezet

2023.01.11. 09:28

Megduplázódott a 1353-as adományvonalon keresztül felajánlható összeg

Az adományozóik jelezték nagy számban, hogy ideje lenne a segélyszervezetnek is magasabb összegben meghatározni az egyszeri hívással vagy sms-sel adható adományt annak érdekében, hogy egy hívás is valóban jelentős segítség legyen. A 12 éve állandó összeg növelését az árak emelkedése indokolta.

Gáncs Kristóf kommunikációs igazgató beszél a budafoki koordinációs központban 2022. november 27-én

Forrás: MTI

Fotó: Kovács Attila

Január 1-jétől 250-ről 500 forintra növelte a 1353-as adományvonalának egyszeri felhívásával adományozható összeget az Ökumenikus Segélyszervezet – közölte a szervezet szerdán az MTI-vel. A 12 éve állandó összeg növelését az árak emelkedése indokolta.

Az elmúlt évtizedben a segélyszervezet támogatásának egyik legnépszerűbb módjává vált a 1353-as adományvonal, amelyet egy-egy gyűjtés keretében, egy-egy kampány hatására akár százezrek tárcsáztak.

A közleményben idézték Gáncs Kristófot, az Ökumenikus Segélyszervezet kommunikációs igazgatóját, akinek elmondása szerint „éppen adományozóik jelezték nagy számban”, hogy ideje lenne a segélyszervezetnek is magasabb összegben meghatározni az egyszeri hívással vagy sms-sel adható adományt annak érdekében, hogy egy hívás is valóban jelentős segítség legyen.

A segélyszervezet köszönetet mondott mindenkinek, aki valaha is tárcsázta a 1353-at, azoknak pedig külön is, akik ezt rendszeresen megteszik.

Kiemelték, az adományvonal működése az adományösszegtől eltekintve változatlan marad, az egész ország területéről, minden szolgáltatótól hívható, és az azon keresztül érkező adományokat a segélyszervezet mindig az adott időszakban meghirdetett célokra fordítja.

Közölték azt is, az adományösszeg változtatásához szükséges átállás január 10-ig minden szolgáltatónál megtörtént.
 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában