B. Zsolt szexbotránya

2023.03.06. 12:20

Alapjogokért Központ: a magyarok többsége tovább szigorítaná a gyermekvédelmi törvényt

Az utóbbi hetekben több, kiskorúak sérelmére elkövetett botrány rázta meg a magyar közvéleményt – ezzel kapcsolatban készített közvélemény-kutatást az Alapjogokért Központ.

Illusztráció

Forrás: Shutterstock

Fotó: Doidam 10

Nemzeti egyetértés van a gyerekek védelmében Magyarországon – derült ki az Alapjogokért Központ legfrissebb közvélemény-kutatásából.

A felmérés eredményei szerint a választókorú magyarok túlnyomó többsége, mintegy 95 százaléka szerint elfogadhatatlan, ha egy pedagógiai munkatárs szexuális kapcsolatot létesít egy fiatalkorú tanulóval,

 és mindössze alig 2 százalékos véleménykisebbséget képviseltek azok, akik szerint „inkább elfogadható” az, ha egy pedagógiai asszisztens szexuális kapcsolatot létesít egy másik iskola kiskorú diákjával. 

A magyar társadalom 70 százaléka továbbá ragaszkodik a gyermekvédelmi törvényben foglalt jogaihoz, és elutasítja, hogy az oktatási intézményekben szülői engedély nélkül különböző szexuális irányultságokat bemutató foglalkozásokat tartsanak. 

A közjogi elemzőintézet ennek kapcsán megjegyezte: bár a dollárbaloldal hevesen tiltakozott a gyermekvédelmi törvény ellen – egyszerű „propagandának” minősítve azt –, intő jel lehetne a számukra, hogy a velük szimpatizálóknak is több mint fele (55 százalék) elítéli az engedély nélkül tarott szexuális irányultságokat népszerűsítő előadásokat. 

Az Alapjogokért Központ szerint 

a hazai közvélemény szemében a gyermekvédelmi törvény a gyermekek jóllétének kiemelt garanciáját jelenti, szemben a baloldal által hangoztatott „gyűlöletkeltő propaganda” címkével. Ezt támasztja alá az is, hogy a megkérdezettek 58 százaléka még tovább szigorítaná a gyermekvédelmi törvényt, míg majdnem minden ötödik válaszadó (19 százalék) a jelenlegi formájában tartaná meg. 

A szabályozást alig 9 százalék enyhítené – derült ki. 

A szülők jogai ellen folytatott Soros-szervezetek aknamunkáját az Európai Bizottság is támogatja – írta bejegyzésében az Alapjogokért Központ –, közben pedig a magyar gyermekvédelmi törvényre hivatkozva tartja vissza a Magyarországnak jog szerint járó forrásokat. Ellenben a nemzeti kormány és a magyar társadalom álláspontja világos, Orbán Viktor szavaival élve: 

A pedofíliára nincs bocsánat, a gyerek szent és sérthetetlen.

 

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában