Uniós tárgyalások

2023.03.23. 06:48

Magyarországnak kevesebb bocsánatos bűne van, mint más tagállamoknak

A területfejlesztési miniszter a Magyar Nemzetnek adott interjúban arról beszélt, reményei szerint nyáron akár hozzá is férhetünk a hazánknak járó európai uniós forrásokhoz.

Navracsics Tibor területfejlesztési miniszter

Forrás: MTI

Fotó: Balogh Zoltán

Navracsics Tibor a Magyar Nemzetnek adott interjúban elmondta, hogy intézményesített szinten van egy nagyon komoly együttműködés Budapest és a kormány között, az európai uniós fejlesztéseknél tárgyszerű megbeszéléseik vannak a főváros vezetésével. „Nyilvánvaló, ha nézetkülönbség adódik, azt igyekszünk nem ideológiai vitaként számontartani, hanem a helyzetből adódó eltérésnek” – fogalmazott. Hozzátette, nem kérdés a kormány számára, hogy Budapestet is fejleszteni kell, és elsősorban a tömegközlekedésre, illetve a különböző környezetvédelmi beruházásokra kell koncentrálni. 

Az uniós tárgyalásokkal kapcsolatban a miniszter úgy értékelt, politikai szempontból – ahogy Varga Judit fogalmazott – valóban szövevényes mocsárban menetelnek, jogilag pedig nagyon bonyolult szerkezetű tárgyalássorozatot kell folytatniuk. Kifejtette, az unióban minden tagállamhoz máshogy viszonyulnak. 

„Az tény viszont, hogy nekünk kevesebb bocsánatos bűnünk van, mint más tagállamoknak, ezt folyamatosan éreztük, éreztem 2010 és 2014 között is. Érezni lehet ezt a különbségtételt, amikor a tárgyalások során előkerül egy-egy olyan megoldás, amelyet egy másik tagállam minden probléma nélkül alkalmaz, nálunk viszont ezen fennakadnak. Biztosan vannak olyan tárgyalófelek, akiknél ez rosszindulattá is válik, de a többségben van egyfajta bizalmatlanság Magyarországgal szemben. Nekünk többször, alaposabban kell bizonyítanunk a megoldási javaslataink jogosságát, ha megállapodásra törekszünk, és általában több garanciát kérnek a különböző javaslataink bebiztosítására” – mondta. 

Szerinte az Európai Bizottságban van egy olyan elképzelés is, hogy a magyarok mindig valamilyen külön utat folytatnak, éppen ezért oda kell figyelni rájuk, nehogy precedenst teremtsenek más tagállamok számára.

Az uniós pénzek érkezésével kapcsolatban Navracsics Tibor úgy nyilatkozott, a jogállamisági feltételességi eljárásban folytatott tárgyalásoknál van egy március végi határidő, ott az Országgyűlésnek még meg kell szavaznia egy törvénycsomagot. Abban bízik, hogy a jövő héten el is fogadják a javaslatokat, amelyek meg is felelnek majd a bizottság elképzeléseinek. Mint mondta, az Erasmus és a Horizont Európa programok kapcsán folytatott tárgyalásoknál is reméli, hogy április környékén akár le is zárulhatnak. „Ez azt eredményezheti a bizottság korábbi prognózisai alapján, hogy április-májusban értékelik a teljesítményünket, következésképpen nyáron akár hozzá is férhetünk a nekünk járó európai uniós forrásokhoz” – értékelt.

A teljes interjú IDE kattintva érhető el.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában