Aknamunka

2023.05.20. 11:20

Pénzt gyűjt és az uniós források blokkolásában játszott szerepével kérkedik a Soros-szervezet

A Soros György-féle Nyílt Társadalom Alapítványhoz köthető Magyar Helsinki Bizottság az adók egy százalékát gyűjti, miközben azzal dicsekszik, hogy sikeresen tevékenykedik azért, hogy a hazánknak jogosan járó uniós forrásokat visszatartsák – hívja fel a figyelmet a Magyar Nemzet cikke.

MW

Falusi Vajk, a kormánypárt ifjúsági társszervezete, a Fidelitas szóvivője „Bevándorlást támogató szervezet” feliratú matricát ragaszt a bejárathoz a Magyar Helsinki Bizottság irodájának helyet adó épület előtt tartott sajtótájékoztatóján Budapesten 2018. június 27-én

Forrás: MTI

Fotó: Szigetváry Zsolt

Az európai uniós, hazánknak jogosan járó források visszatartásában betöltött sikeres szerepére, szivárványos és anarchista, „diákmozgalmi” zászlót lobogtató szélsőbaloldali fiatalok jogi védelmének ellátására, valamint egy meleg pár örökbefogadási procedúrájában nyújtott segítségére hivatkozva gyűjti az egyszázalékos felajánlásokat a Magyar Helsinki Bizottság – írja a Magyar Nemzet. 

A Soros György-féle Nyílt Társadalom Alapítványhoz köthető civil szervezet azt állítja magáról, hogy központi szerepet játszott abban, hogy az Európai Unió felfüggesztette a hazánknak járó támogatásokat. 

Ugyanakkor azzal is eldicsekednek, hogy késlekedés nélkül kiálltak a " jogellenesen kirúgott tiltakozó tanárok" mellett, valamint segítséget nyújtottak annak a szélsőbaloldali férfinak, akit még 2019 februárjában a budai Várban tartott, az 1945-ös kitörésre szervezett emlékezésen bántalmaztak. 

A Soros-szervezet arra is hivatkozik az adók egy százalékának begyűjtése apropóján, hogy segít a menekülteknek, a diszkriminált személyeknek és azoknak, "akiknek a magyar állam megsérti az emberi jogait."

A Magyar Nemzet teljes cikkét ide kattintva lehet elolvasni. 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában