Politikai megrendelés

2023.06.12. 06:33

Gyurcsány Ferencnek akar megfelelni a főpolgármester a szolidaritási hozzájárulás ellen indított akciójával

Szakértők szerint nem Budapest érdekében adott be keresetet a főváros a Magyar Államkincstár ellen, Karácsony Gergely pusztán politikai megrendelést hajt végre.

MW

Karácsony Gergely és Gyurcsány Ferenc az ellenzék XV. kerületi kampányzáró rendezvényén 2019. október 12-én

Forrás: MTI

Fotó: Balogh Zoltán

A főpolgármester az alaptörvényre és az önkormányzati törvényre hivatkozik, és kijelentette, hogy Budapest nem fizeti be a vitatott 25 milliárd forintot az államkincstárnak. Karácsony Gergely azzal érvelt az adófizetés megtagadása mellett, hogy szerinte az alaptörvény kimondja, hogy az önkormányzatok saját bevételei nem elvonhatók adócélokra.

Szemben az alkotmánnyal

Az ügy jogi hátterének megvilágítására kérte a Magyar Nemzet ifj. Lomnici Zoltánt, aki kifejtette, hogy az alaptörvény vonatkozó cikke szerint az önkormányzati rendelet jogszabály, amely a jogforrási hierarchiában a legalsó szinten helyezkedik el. Saját feladatkörében eljárva a helyi önkormányzat alkotja meg a rendeletet a törvény által nem szabályozott helyi társadalmi viszonyok rendezésére, illetve törvényben kapott felhatalmazás alapján.

A szakirodalom és a jogszabályi rendelkezések alapján a helyi önkormányzatok az államszervezet részét képezik, így gyakorolják jogaikat. Az országos és a helyi közügyek sokszor keresztezik egymást, emiatt az önkormányzati és az állami feladatok is összekapcsolódnak – fogalmazott az alkotmányjogász, a Századvég Alapítvány szakértője.

A Karácsony által is képviselt baloldali fantazmagóriák nem az együttműködés, hanem a széthúzás, így a politikai kudarcok és gazdasági nehézségek irányába mutatnak. Közteherviselési kötelezettség bojkottálása, felsőbb rendű norma alsóbb szintű jogszabállyal történő megtámadása. Ezek és a hasonló lépések valójában nincsenek összhangban sem az alkotmányos rendelkezésekkel, sem az önkormányzatokra vonatkozó jogszabályokkal

– hangsúlyozta ifj. Lomnici Zoltán.

Nem akarnak fizetni

Karácsony Gergely keddi sajtótájékoztatóján azt is elmondta, hogy azonnali jogvédelmet kérnek a bíróságtól. Így a per jogerős lezárásig megtilthatják, hogy a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) vagy az államkincstár levegye a főváros számlájáról a vitatott összeget.

A Fővárosi Önkormányzat egyébként nem a magyar államot és nem is a költségvetésért és a szolidaritási hozzájárulás alapját képező képletért felelős Pénzügyminisztériumot perli be, hanem a Magyar Államkincstárat, amelyen keresztül beszedik az adót. A keresetben nem szerepel pontosan a vitatott összeg, de a főpolgármester szerint kiolvasható belőle.

Megfelelni Gyurcsánynak

Zila János politológus szerint a főpolgármester által indított kommunikációs hadjárat mögött az áll, hogy Karácsony Gergely eleget tesz a Gyurcsány Ferenc által világosan megfogalmazott elvárásoknak, ahogy a baloldal háborúpárti finanszírozóinak is igyekezett megfelelni, amikor kijelentette, hogy szerinte hazánk háborúban áll Oroszországgal.

Ezt a politikai akciót gördíti tovább a baloldali városvezetés a közigazgatási per megindításáról szóló nyilatkozattal. A megtett lépések mögött már csak azért is pártpolitikai indíttatást kell keresnünk, mert a szolidaritási hozzájárulást számos település fizeti, és ezek közül csak egy, méghozzá a leggazdagabb ellenkezik. A budapestieknek eközben fontos lenne, hogy valaki végre a kezébe vegye a település üzemeltetését, hiszen tennivaló bőven akad – tette hozzá az Alapjogokért Központ elemzője.

A teljes cikket a Magyar Nemzeten olvashatja el.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában