Tündöklés és bukás – 4. rész

2023.08.04. 08:21

Így próbált segíteni a baloldali médiabirodalom az ellenzéki politikusoknak

A Magyar Nemzet cikksorozatában részletes kutatással bizonyítják, hogy a lejáratóoldalak tulajdonosai a milliárdos, részleteiben máig homályos külföldi finanszírozásból számos honlapot működtethettek.

MW

Soros György a szervezetei által próbálja meg befolyásolni a közvéleményt

Forrás: AFP

Fotó: Fabrice COFFRINI

A hirdetett tartalmak áttekintéséből kiderül, hogyan alakultak a baloldal választási reményei az előző választási ciklusban és hogyan próbált segíteni a baloldali médiabirodalom ott, ahol politikusaik éppen a legnagyobb bajban voltak

ismerteti a lap.

Mi a közös a következő településekben és időpontokban? Szerencs és Tiszaújváros 2020 októberében, Miskolc, Pécs és Pestszentlőrinc 2022 márciusában? A válasz a szoros politikai küzdelem egy-egy országgyűlési mandátumért. Van azonban egy másik közös jellemző is: a Magyar Nemzet által egy sorozat keretében bemutatott EzaLényeg-médiabirodalom tíz legnagyobb helyi közösségi médiás hirdetési költései között egyaránt felbukkantak az említett települési aloldalak. 

Az EzaLényeg miskolci lábára például nem kevesebb mint 11,5 millió forint jutott, ebből pedig 1 463 tartalmat hirdettek. A lejáratóoldal pécsi kiadására 9,2 millió forintot szántak, ebből 1 976 tartalmukat népszerűsítették a Facebookon.  

Bár a baloldali kutatók és elemzők sokáig a biztos mandátumok közé sorolták Pécset és Miskolcot, a kampányhirdetések elhelyezéséből utólag jól nyomon követhető a baloldali kampány összeomlása és a pánikhangulat terjedése. Ahogy közeledett 2022. április 3-a, úgy vált egyre inkább egyértelművé, hogy a korábban megingathatatlanul ellenzékinek gondolt települések is a kormányoldal mellett dönthetnek. Így aztán pánikszerűen beindultak a milliós kampányköltések, hogy legalább a kétharmados Fidesz-sikert megakadályozzák.  

Végül a két miskolci központú választókerületben kormánypárti siker született, ami nem kevés kritikát váltott ki a választás után balliberális körökben a kampányvezetés stratégiájával kapcsolatban. Visszanézve a közösségi oldal hirdetéstárát, a legutolsó miskolci EzaLényeg-hirdetések éppen a választás napjával bezárólag futottak. Ezek a március végi–április eleji hirdetett tartalmaik leginkább a végül kis különbséggel győztes Kis Jánost (Fidesz) támadták, vagy leplezetlenül a másik Miskolc-központú választókerületben induló, végül vesztes Szilágyi Szabolcs mellett kampányoltak. Utóbbi azóta a Jobbikból éppen az EzaLényeg-es kört több tíz milliós megbízásokkal ellátó Gyurcsány-pártba igazolt.

Pécsett egy fideszes és egy ellenzéki mandátumot osztottak ki a választás után, a részben és közvetett módon külföldről finanszírozott hirdetéseken is múlhatott azonban Mellár Tamás győzelme, aki 1 153 szavazatkülönbséggel futott be 51  597 érvényes leadott voks mellett. A Mellárt és a másik helyi baloldali jelöltet, Szakács Lászlót támogató tartalmak mellett a baloldali médiabirodalom helyi lába szinte kizárólag a fideszes jelölteket támadta. Ahogyan Miskolcon, úgy Pécsett sem hirdetett az EzaLényeg-lapcsalád tavaly április 3-a óta.

Még a pécsinél is szorosabb lett – szintén sokak meglepetésére – a pestszentlőrinci eredmény. Bár az ellenzék előzetesen elkönyvelte magának az összes budapesti mandátumot, végül Dunai Mónika legyőzte jobbikos ellenfelét Rákosmentén. 

Emellett pedig Kunhalmi Ágnes győzelme is csak 780 szavazaton múlt a szomszédos választókerületben, Pestszentlőrincen. A baloldali jelöltet segíthette, hogy a helyi EzaLényeg 7,5 millió forintot meghaladó hirdetési költéssel kampányolt az elmúlt években Kunhalmi Ágnes, valamint Gyurcsány Ferenc helyi embere, Szaniszló Sándor mellett, illetve a fideszes Lévai István Zoltán ellen. 

A teljes cikk ITT olvasható.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában