Támogatás

2023.08.21. 14:53

Megemelt keretösszeggel folytatódik az Útravaló ösztöndíjprogram

Megemelt keretösszeggel folytatódik az Útravaló ösztöndíjprogram, amelyre az idén több mint 2,8 milliárd forint áll rendelkezésre – jelentette be Fülöp Attila, a Belügyminisztérium gondoskodáspolitikáért felelős államtitkára hétfőn Budapesten.

MW

Fülöp Attila, a Belügyminisztérium gondoskodáspolitikáért felelős államtitkára

Forrás: MTI

Fotó: Bodnár Boglárka

Fülöp Attila az MTI híre szerint elmondta, a 300 millió forinttal megemelt keretösszegű ösztöndíjprogram alapvetően 

a hátrányos helyzetű, illetve a halmozottan hátrányos helyzetű gyerekeknek, fiataloknak nyújt támogatást a tanuláshoz.

A kormány álláspontja szerint a felzárkózás lényege, hogy a tehetséget, a képességet, az aktivitást támogassuk és ne a passzivitást – mutatott rá.

Az államtitkár közölte, a 2023/2024-es tanévre vonatkozó ösztöndíj-pályázatokat hétfőn hirdették meg, és a pályázatok benyújtására egy hónap áll rendelkezésre.

Az ösztöndíjprogramnak négy célja van, ezért az négy alprogramra tagolódik, és így a gyerekeket, a fiatalokat a továbbtanulásban, a szakmaszerzésben, az érettségi, valamint a diploma megszerzésében segíti – mondta el Fülöp Attila. Hozzátette: jelenleg körülbelül 10 ezer diák vesz részt a programban.

Közölte, a programba való bekerülés feltétele alapvetően rászorultsági alapú, az ösztöndíj összegét viszont a teljesítmény határozza meg.

Kategóriák szerint havonta 9 és 20 ezer forint között van az ösztöndíjak összege, kivéve a diplomaszerzést segítő ösztöndíjat, amelynél ez az összeg félévente 250 ezer forint. Fülöp Attila kiemelte, 

a programban résztvevő tanulók és hallgatók mellett fontos szerep jut még a mentoroknak is, akiknek pályázatát szintén várják.

A program részletei a Társadalmi Esélyteremtési Főigazgatóság honlapján megtalálhatóak.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában