Mikroadományok

2023.11.29. 06:09

Hiába a botrány, Karácsony bizalmasát nem függesztik fel (videó)

A Városháza ügyeire rálátó forrás szerint Tordai Csaba nélkülözhetetlen támasza a főpolgármesternek, emiatt biztos a pozíciója – írja a Magyar Nemzet.

MW

Tordai Csaba a Városháza eladásával foglalkozó vizsgálóbizottság ülésén

Forrás: Magyar Nemzet

Fotó: Havran Zoltán

A Magyar Nemzet szerette volna megszólaltatni Karácsony Gergelyt és körét a főpolgármester által alapított 99 Mozgalom bűncselekménygyanús pénzügyei miatt folytatott nyomozás körülményeivel kapcsolatban, ám eddig semmilyen választ nem kaptak a kérdéseikre. A Fővárosi Önkormányzat sajtóosztálya arra sem reagált, hogy miért nem függesztették fel Tordai Csabát a jogi főtanácsadói pozíciójából – írják.

Megjegyzik, ez már csak azért is indokolt lenne, mert Tordai tulajdonképpen maga is belekeveredett a bűnügybe. Sőt, a félmilliárd forintnyi mikroadományügy egyik kulcsfigurája lehet, hiszen a hatósági vizsgálat szerint az ő ügyvédi irodájában hamisíthattak meg több, az adománygyűjtés körülményeiről szóló jegyzőkönyvet.

Ennek ellenére jelenleg úgy tűnik, hogy bár Tordai tekintélyét kikezdte a botrány, a városházi pozíciója megingathatatlan. 

A főváros ügyeibe belelátó forrás szerint Gyurcsány Ferenc egykori államtitkára olyan nélkülözhetetlen támasza Karácsonynak, hogy az elmozdítására semmi esély

– derül ki a Magyar Nemzet cikkéből.

Ezen a ponton érdemes felidézni, hogy még 2020 őszén – vagyis a Városháza-gate kirobbanása előtt egy évvel – a 444.hu felületén a Direkt36 is foglalkozott Tordai Csaba és Karácsony Gergely évtizedekkel ezelőttre visszanyúló kapcsolatával. Mint írták, Tordai nemcsak Karácsony egyik legközelebbi munkatársa, hanem egyúttal az egyik legrégebbi barátja is. Már az egyetemen közel hozta őket egymáshoz a politika iránti érdeklődésük, és később, a 2002-es választás idején is dolgoztak együtt a Medián közvélemény-kutató cégnek.

A portál cikke szerint a bizalmi viszony a későbbiekben is megmaradt, s 2019-ben a főpolgármesteri mandátumot nyerő Karácsony jóval nagyobb befolyási kört testált Tordaira, mint ami a jogi főtanácsadói titulusból kikövetkeztethető lenne. – Valójában ő az egyik legbefolyásosabb ember a Városházán. „Csaba a pecsétőr” […] Karácsony aláírása előtt mint „főjogász” mindent ellenőriz jogi szempontból – közölte a Direkt36, amely szerint a főtanácsadó kulcsszerepet játszik az olyan nagy horderejű projektekben is, mint például a fővárosi parkolás átalakítása.

És ha már Városháza-gate, akkor fontos megemlíteni, hogy az üggyel összefüggésben nyilvánosságra került hangfelvételeken Gansperger Gyula baloldali üzletember úgy jellemezte Tordai szerepét, hogy bár „nincs úgymond hivatali tisztsége, de minden olyan szerződés, rendelkezés, tervezet, ami kimegy a főpolgármestertől, azt ő készíti elő és ő vizsgálja meg, hogy működőképes-e. Tehát mielőtt ez kimegy a nyilvánosságra, hogy aláírja a Gergő a szerződést, azt a Tordai Csaba láttamozza.” 

Karácsony Gergely a hátsó ajtó surrant be az ülésterembe

A Magyar Nemzet azt szerette volna megkérdezni Karácsony Gergelytől, hogy tervezi-e a bizalmasa, Tordai Csaba munkájának felfüggesztését, amíg eljárás folyik ellene, azonban nem kaphattak választ, ugyanis a főpolgármester a szokásostól eltérően egy hátsó bejáraton keresztül érkezett az ülésterembe, így megkerülve a sajtó munkatársait.

Tordai Csaba jelenleg annak ellenére is folytathatja a munkáját a főpolgármester jogi tanácsadójaként, hogy biztosra vehető: a Karácsony Gergely fémjelezte 99 Mozgalom ügyében zajlott házkutatás néhány nappal ezelőtt az ügyvédi irodájánál. 

Tordai tevékenységéről egyébként az egyik nyilvánosságra került felvételen Bajnai Gordon volt baloldali miniszterelnök is említést tett. Úgy fogalmazott: 

Gyakorlatilag két ember üzemelteti ma a Városházát, ő az egyik.

A DK bizalma töretlen Tordai iránt

Továbbra is feltétlen a bizalom a Városházán Tordai Csaba iránt. Déri Tibor DK-s polgármester még meg is köszönte Karácsony jogi főtanácsadójának a munkáját, annak ellenére, hogy Tordainál házkutatást tartottak a 99 Mozgalom gyanús pénzügyei miatt – írja a Magyar Nemzet.

Tordai Csaba kiváló szakember, nagyon jó munkát végez, köszönjük a munkáját! – ezt Déri Tibor, Újpest DK-s polgármestere mondta a Magyar Nemzetnek. Niedermüller Péter és a szintén DK-s Szaniszló Sándor is azon az állásponton van, hogy meg kell várni a nyomozás végét. Niedermüller szerint a házkutatás nem azt jelenti, hogy valakit fel kell menteni a munkavégzés alól.

Kiss Ambrus főpolgármester-helyettes pedig nem értette, hogy mi köze van a Városházának ahhoz, hogy Karácsony Gergely jogi főtanácsadójának ügyvédi irodájában házkutatást tartottak az adónyomozók, egy olyan mozgalom gyanús pénzügyeivel összefüggésben, ami a főpolgármester miniszterelnök-jelölti kampányát szolgálta ki.

A cikk folytatása IDE kattintva olvasható.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában