Illegális migráció

2024.01.28. 22:43

Tavaly a határsértők legtöbbjét a magyar határ felé igyekezve fogták el Romániában

Romániában tavaly 16,5 százalékkal több illegális migránst tartóztattak fel, mint egy évvel korábban, a határsértők több mint 60 százalékát pedig a magyar határ felé igyekezve fogták el - közölte Catalin Predoiu román belügyminiszter vasárnap.

MW

Határvadászok járőröznek / illusztráció

Forrás: MTI

Fotó: Rosta Tibor

A tárcavezető egy videómegosztón közzétett nyilatkozatában beszélt erről, amikor ismertetett néhány - az illegális migrációra vonatkozó - adatot, amelyeket néhány nappal korábban európai uniós hivatali kollégáinak is bemutatott a Bel- és Igazságügyi Tanács brüsszeli ülésén.

Predoiu megállapította: a tagállamok két, szinte exponenciálisan erősödő nyomással szembesülnek: a migrációval és a kábítószerkereskedelemmel. Rámutatott: mindkettő a szervezett bűnözés eredménye, hiszen az illegális migráció mögött is embercsempész-hálózatok állnak.

A román belügyminiszer elmondta: tavaly 19 793 határsértést észleltek a román államhatáron, ebből 18 990 esetben tartóztatták fel az illetőt tiltott határátlépésért, 803 esetben pedig megakadályozták, hogy - Szerbia felől - illegálisan Románia területére lépjen. A 2022-es adatokhoz viszonyítva 16,5 százalékkal nőtt a határsértés miatt elfogott migránsok száma, ez 2689-cel több esetet jelent. Ugyanakkor 26 721-gyel kevesebb esetben akadályozták meg a Szerbia felől érkező migránsok illegális határátkelését.

Az illegális migránsok csaknem felét (49,4 százalékát) a zöldhatáron fogták el, 47,1 százalékuk járművekben elbújva próbált törvénytelenül átjutni Románia államhatárán, a többiek más módszerekkel próbálkoztak.

A legtöbb határsértést (60,7 százalék) a magyar határszakaszon észlelték főként kilépési irányban, az esetek 23,1 százalékát pedig az ukrán határszakaszon, főleg belépési irányban.

A belügyminiszter szerint Románia tavaly megerősítette az államhatár védelmét és sikerült jelentősen visszaszorítania az illegális migrációt. A román határrendőrök kísérleti programokat vezettek be bolgár, szerb, magyar, moldovai és ukrán kollégáikkal közösen növelik az éberségi és védelmi szintet a határokon.

Predoiu arról is tájékoztatta uniós hivatali partnereit, hogy Románia folytatja a határrendészet felszerelését a szükséges logisztikával, drónokkal, megfigyelő eszközökkel, és a szükséges közlekedési eszközökkel, ebben pedig az Európai Bizottság közösségi forrásokból történő támogatására is számít. A román határrendészet a szakmai felkészültség és integritás szintjének emelésére, a csempészés, illegális migráció és emberkereskedelem megállítására kapott utasítást.

A határvédelem olyan tevékenység, amely közvetlen hatással van a nemzetbiztonságra, és a csempészés minden szervezett formáját meg kell akadályoznunk

 - mondta a román belügyminiszter.
 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában