Megdöbbentő

2024.02.15. 14:36

Gyurcsányék kitüntettek egy perverz, gyerekmolesztáló tanárt (frissült)

A férfi baloldali politikai hátszelének köszönhetően évtizedekig a kulturális közélet résztvevője maradhatott, de nem ő volt az egyetlen, akit megkímélt az ellenzék.

MW

Illusztráció

Forrás: Shutterstock

Fotó: Tinnakorn jorruang

Habár az ellenzék napok óta megpróbál politikai hasznot húzni K. Endre kegyelmi botrányából, korábbi döntésük teljesen hiteltelenné teszi a felháborodásukat. 

 A Gyurcsány-kormány idején ugyanis magas állami kitüntetést kapott egy perverz, gyerekeket molesztáló pedagógus, Sipos Pál. 

A férfi ráadásul baloldali politikai hátszelének köszönhetően évtizedekig a kulturális közélet résztvevője maradhatott.

Tíz éve a 444.hu számolt be a csak S. középiskolai tanárnak nevezett Siposról, aki az 1980-as években az akkori fővárosi elit gyerekeinek szervezett táborokat. 

A férfi rideg számításból építette ki a félelmen alapuló gyermektársadalmát, ahol aztán nemcsak szadista kegyetlenséggel bánt a gyerekekkel, de fizikailag és lelkileg is folyamatosan bántotta őket, illetve szexuális bűncselekményeket is elkövetett velük szemben. 

A perverz tanárnak rengeteg áldozata volt.

Lebukása után Sipos továbbra is közel maradt a fiatalokhoz, a Magyar Televízióban többek között ifjúsági műsorok szerkesztőjeként, később a kulturális szerkesztőség vezetőjeként tevékenykedett,

évente tízmillió forintot meghaladó fizetésért.

2006-ban Bozóki András, a Gyurcsány-kormány nemzeti kulturális örökség minisztere a Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztjével tüntette ki. A kitüntetést a botrány kirobbanása után sem vonták vissza „törvény hiányában”. 

A teljes cikket ITT olvashatja el.

Bite Zsolttól nem féltik a gyermekeket a baloldal

Nem emelték fel a hangjukat, egyetlen szót sem szóltak azok a péntekre tüntetést szervező influenszerek, illetve baloldali politikusok, amikor kitört a saját diákjával homoszexuális kapcsolatba került Bite Zsolt botránya. Pedig a számos gusztustalan videót közzétevő férfi ügyében jelenleg is súlyos bűncselekmény miatt zajlik rendőrségi nyomozás – írja a Magyar Nemzet.
A mai napig folyamatban van az a gyermekpornográfia gyanújával zajló eljárás, amit a hírhedtté vált pedagógiai asszisztens, Bite Zsolt ügyében indított a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI). Az eljárásnak ugyan egyelőre nincs gyanúsítottja, ám néhány hónappal ezelőtt házkutatást tartott a rendőrség az állítása szerint 15 éves diákjával szexuális kapcsolatot létesítő negyvenéves LMBTQ-aktivista férfi otthonában, ahonnan különböző adathordozókat, telefont és számítógépet vittek el.
A cikk ITT folytatódik!

Néhány hónapja még ellenzéki védelem alatt állt a pedofíliát mentegető SZDSZ-alapító

Bár a baloldal K. Endre kegyelmi botrányát igyekszik a maga javára fordítani, nem lesz könnyű elfedniük azt a hitelességi űrt, ami a hirtelen támadt igyekezetük, valamint a gyermekvédelemhez fűződő eddigi attitűdjük között tátong. Alig néhány hónapja például még az sem érte el a baloldal ingerküszöbét, hogy Kőszeg Ferenc, a Magyar Helsinki Bizottság egykori elnöke a Partizánnak adott interjúban a pedofíliát relativizálta – írja cikkében a Magyar Nemzet.

A baloldal woke- és LMBTQ-aktivisták részvételével szervezett tüntetésekkel demonstrálná a gyermekvédelem iránti elkötelezettségét. Amellett, hogy ennek az akciónak a szereplők miatt önmagában is megkérdőjelezhető a hitelessége, a balliberális tábor láthatóan K. Endre kegyelmi ügyéből igyekszik mindenáron politikai tőkét kovácsolni. 

Az elmúlt időszakban számos alkalommal bebizonyosodott, hogy a baloldalnak csak lózung a gyermekvédelem, és akár még olyan ügyekben is mélyen hallgattak, amikor valaki nyilvánosan a pedofíliát mentegette.

Ilyen botrányos eset volt Kőszeg Ferenc tavaly nyári Partizán-interjúja, amikor is a Magyar Helsinki Bizottság egykori elnöke elképesztő módon bagatellizálta a kiskorúak szexuális zaklatását.

A teljes cikk IDE KATTINTVA érhető el!

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában