Kemény szavak

2024.02.29. 14:50

Lázár: Vásárhelyi Jánosnak a börtönben kellene megrohadnia

Meglehetősen élesen nyilatkozott a kegyelmi ügyről és a pedofil-bűncselekményekről csütörtöki sajtótájékoztatóján a közlekedési miniszter. Szerinte Kónya Endrének is börtönben volna a helye, nem a presbitériumban.

MW

Lázár János építési és közlekedési miniszter

Forrás: MTI

Fotó: Soós Lajos

Ugyan a sajtótájékoztató apropója a közösségi közlekedés március 1-i tarifaváltása volt, az esemény legemlékezetesebb része mégis az volt, amikor a minisztert a kegyelmi ügyről és a pedofíliáról kérdezték – mutat rá a Magyar Nemzet.

Az áldozatoktól történt kormányzati bocsánatkéréssel kapcsolatban közölte: Novák Katalin köztársasági elnök mindenki nevében szólt, így a bicskei ügy áldozatainak megkövetése megtörtént - mondta. Hozzátette: a miniszterelnök és a kormány eddig megszólaló tagjai szintén kifejezték az együttérzésüket az áldozatok iránt.

Hangsúlyozta: mindenki, aki a Fideszben és a KDNP-ben politizál, meg van rendülve ettől az ügytől. Mindenkit felzaklatott az egész történet, és nemcsak a konkrét kegyelmi ügy, hanem az is, ami emögött meghúzódik. Mindent megtesznek azért, hogy a gyerekeket jobban meg lehessen védeni - közölte.

Lázár János szerint 

Vásárhelyi János volt igazgatónak valószínűleg évtizedeken keresztül több száz áldozata lehetett. 

Ezt normálisan érző ember nem hagyhatja szó nélkül - fogalmazott. A miniszter azt mondta, azok közé a politikusok közé tartozik - és a kormány tagjai is mind ilyenek -, akiket bántja ez az ügy. Személy szerint dühös azért, hogy az ügy "nem került kellőképpen megtorlásra".

Személyes véleménye, hogy 

Vásárhelyi Jánosnak a börtönben kellene megrohadnia, és minden pedofilnak.

 Közölte: 

azon kevés politikusok közé tartozik, akik a halálbüntetés pártján vannak.

Azt mondta, nem tud szó nélkül elmenni amellett sem, hogy Vásárhelyi János akár 25 év szabadságvesztést is kaphatott volna. Bántja és dühíti, hogy Kónya Endre - "akinek szintén a börtönben és nem presbitériumban volna a helye" - házi őrizetbe került viszonylag hamar. Ezek a problémák a jövőre nézve jogalkotással megoldhatók, a múltra nézve viszont nem - hangoztatta.

A miniszter úgy fogalmazott: a kormány mindent annak rendel alá, hogy akik ma gyermekotthonban vannak, azokat jobban megvédje.

Lázár János szólt arról, hogy a kegyelmi ügyről a kormány nem tárgyalt, mert ha tárgyalt volna, akkor más lett volna az eredménye. Ebben az ügyben semmilyen kegyelemnek nincs helye - jelentette ki. Pedofiloknak "nem jár kegyelem és nem jár bűnbocsánat" - jelentette ki.

A református egyház zsinatának lelkészi elnöki tisztségéről lemondott Balog Zoltán püspököt és a Kónya Endre presbitériumi tagságát érintő kérdésre válaszolva Lázár János közölte, az egyház majd eldönti, hogy ki maradhat a presbitériumban.

Kijelentette, 

szerinte a kegyelmi ügyeknek átláthatóbbaknak kellene lenniük, ezzel eddig azért nem volt probléma, mert a köztársasági elnökök nem éltek a kegyelmi jogukkal ilyen sűrűn.

Lázár János felidézte, hogy a miniszterelnök vizsgálatot rendelt el, amely minden gyermekotthonra kiterjed. "Tűzzel-vassal tárjuk fel, minden akadályt elhárítva egészen 2011-ig, illetve 1991-ig visszamenőleg ennek az intézménynek a működését, a törvénytelenségek vélhető sorozatát" - mondta.

Jelezte, az elrendelt vizsgálat kapcsán a szerdai kormányülésen meghallgattak egy előzetes vizsgálati jelentést. Eszerint 2011-ben feljelentés alapján nyomozás indult, a nyomozati anyag több száz oldal. A beszámoló lényege, hogy a nyomozás kapcsán kimerítő vizsgálatot végzett a nyomozó hatóság, 35 tanút hallgattak meg, köztük pszichológusokat és pedagógusokat.

A miniszter megdöbbentőnek nevezte hogy 2011-ben a pszichológusok, az ott dolgozó pedagógusok azt mondták, a gyerekek nem mondanak igazat, ezért az intézmény vezetőjével szemben gyanúsításra nem kerülhetett sor. Miután az igazgatót nem gyanúsították meg és erkölcsi bizonyítvánnyal rendelkezett, kitüntetésre felterjeszthető volt - mondta.

Továbbra sem bocsátható feltételes szabadságra a bicskei gyermekotthon korábbi igazgatója

Nem bocsátotta feltételes szabadságra a volt gyermekotthoni igazgatót a bíróság – derült ki csütörtökön az illetékes törvényszék büntetés-végrehajtási csoportjának közleményéből, amelyet a Mandiner szemlézett. Mint abban olvasható: a Fővárosi Törvényszék büntetés-végrehajtási bírája a 2024. február 29-én megtartott meghallgatás eredményeként nem bocsátotta feltételes szabadságra a volt gyermekotthoni igazgatót.

A büntetés-végrehajtási bíró a meghallgatás, valamint a rendelkezésére álló iratok alapján döntött abban a kérdésben, hogy az elítélt feltételes szabadságra bocsátható-e. Mindezek alapján úgy ítélte meg, hogy az elítélt a törvényi előfeltételeknek nem felel meg, a büntetési célok maradéktalan érvényesülése érdekében továbbra sem bocsátható feltételes szabadságra. A végzést az ügyészség és az elítélt is tudomásul vette, így az jogerős.

Lázár János szerint a parlamentben az ellenzéki pártok az abuzált gyerekek tragédiájából próbáltak politikai előnyt kovácsolni.

Felidézte, hogy pedofil bűncselekmény miatt 2010-ig 80 ember volt börtönben, most 660 a nyomozati hatóságok munkája, a szigorú büntetés következtében, de ennél jóval többen lehetnek.

A fővárosi vizsgálattal kapcsolatban azt mondta, hogy a Tarlós István vezette főpolgármesteri hivatal vizsgálatot rendelt el a bicskei gyermekotthon ellen, amikor az még fővárosi intézmény volt.

Lázár János szerint súlyos kérdés és komolyan meg fogja osztani a társadalmat az, hogy a fővárosi önkormányzat 2010 előtt úgy nevezte ki ezt az embert az intézmény élére, hogy pontosan tudták, homoszexuális. Ez számos, komoly vitát fog elindítani a társadalomban

 - vélekedett.

Hangsúlyozta, hogy ennek a kérdésnek a felvetésével nem mosta össze a pedofiliát és a homoszexualitást.

Lázár János az egykori igazságügyi miniszter, Varga Judit volt férje kijelentéseivel kapcsolatos kérdésre válaszolva közölte: Magyar Péter dolgozott náluk, jó munkát végzett, szerinte mondatai egy pártalapítás felvezetését jelzik.

A Promenad24.hu cikkében megjelentekkel kapcsolatos kérdésre válaszolva úgy fogalmazott, Navracsics Tiborral jó kollegiális viszonyban van. Úgy fogalmazott: Hódmezővásárhelyen 2018 óta "polgárháború zajlik", a fideszesek úgy érzik, hogy a polgármester "folyamatosan politikailag abuzál".

Lázár János közölte, hogy 2026-ban nem fog indulni egyéni parlamenti mandátumért, megérti, hogy a helyi jobboldali közösség fel van háborodva, érzékenyek. "Jobb, ha politikustársaim elkerülik Hódmezővásárhelyt a következő fél évben" - tette hozzá.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában