Magyarság

2024.02.24. 07:00

Román kormányfő: sosem lesz „semmilyen Székelyföld” Romániában

Marcel Ciolacu szerint nem a „magyar etnikumú románok” ellen kell összefogni Marosvásárhelyen, hanem egy jobb városvezetés megválasztása érdekében, hiszen Erdély elcsatolása nem reális veszély, és szerinte sosem lesz „semmilyen Székelyföld” Romániában – írja az MTI.

MW

Marcel Ciolacu román miniszterelnök, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke

Forrás: MTI/EPA

Fotó: Robert Ghement

A román miniszerelnök a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnökeként pártja Maros megyei szervezetének tisztújító gyűlésén mondott beszédet péntek este. A Kultúrpalota dísztermében összesereglett párttársai és a jelen lévő újságírók előtt kifejtette:

tudja, hogy Maros, Szatmár, Kovászna és Hargita megyében sajátosabb a helyzet, „görcsösebb a történelmi örökség”, de a maga részéről nem tartozik azon bukaresti politikusok közé, akik népszerűségük átmeneti, távolról sem meghatározó növelése érdekében „összeugrasztják a románokat más etnikumú románokkal”, majd visszamennek Bukarestbe, ahol nem érinti őket, ami ezekben a közösségekben történik.

Marcel Ciolacu elmondta: nem azért jött, hogy összeugrassza a helyi közösség különböző etnikumú tagjait, nem akar gyűlöletet szítani azokban a román fiatalokban, akiknek adott esetben magyar etnikumú barátai vannak, és nem kizárt, hogy magyar etnikumú románokkal fognak házasodni. Úgy vélekedett: nem kell visszatérni a soviniszta diskurzushoz, és azt sem tartja szerencsés hozzáállásnak, hogy a marosvásárhelyi román pártok valakik ellen, a „magyar etnikumú románok” ellen fogjanak össze a közelgő önkormányzati választásokon.

Jóemberek! Nem fog itt létezni semmilyen Székelyföld. Ilyesmi sosem lesz Romániában! Nem fog senki semmilyen Erdélyt eladni. Nem fog semmilyen határ megváltozni. Hogy miért? Mert az Európai Unióban és a NATO-ban vagyunk

– szögezte le a román miniszterelnök.

Hozzátette: az integráció folytatódik, Románia szerinte év végéig a szárazföldi határátkelőkkel is a schengeni övezet teljes jogú tagjává válik, 2026-ban ott lesz az OECD-ben, jövőre pedig a román állampolgárok vízum nélkül utazhatnak majd az Egyesült Államokba. „Ez az igazság. Ez Románia útja” – hangoztatta a kormányfő.

Hozzátette: normális országban akar élni, nem akar visszatérni a múltba. Mint mondta: nem fog beleszólni abba, hogy a PSD helyi szervezetei milyen lokális választási együttműködést hoznak létre, de a marosváráshelyi párttársainak azt tanácsolta: ne más etnikumú románok ellen egyesüljenek, egy összefogásnak csak az lehet a célja, hogy jobb vezetőt válasszanak a városháza, a megyei tanács élére.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában