Méltatlan támadás

2024.05.27. 14:07

Kiáll Sulyok Tamás mellett a Magyar Ügyvédi Kamara

A Magyar Ügyvédi Kamara megdöbbenéssel fogadta, hogy korábbi ügyvédi tevékenysége miatt a köztársasági elnököt „köztörvényes bűnözőnek” és „a földmaffia kiszolgálójának” nevezett egy politikai párt.

MW

Sulyok Tamás köztársasági elnök

Forrás: MTI

Fotó: Bruzák Noémi

A kamara hétfőn az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta, mélységes aggodalomra ad okot, hogy a politikai csatározások hevében olyan vádakat fogalmaznak meg politikai szereplők, amelyek súlyosan sértik nemcsak a köztársasági elnöki intézménybe, de az ügyvédségbe vetett közbizalmat is.

Kiemelték:

a politikai térben elhangzott súlyos szavakkal szemben a Magyar Ügyvédi Kamara „meg nem cáfolt meggyőződése” az, hogy Sulyok Tamás az ügyvédi hivatását nagy közmegbecsüléssel végezte; emellett tudományos és alkotmánybírói tevékenysége során mindenkor kiállt az ügyvédi és kamarai függetlenség mellett, amelyet a jogállamiság és közbizalom alappillérének tartott, és amelyért a Magyar Ügyvédi Kamara ezúton is külön köszönetét fejezi ki.

Hangsúlyozták: ezt a közbizalmat érte most támadás a már idézett durva kijelentésekkel. A kamara a rá vonatkozó törvény alapján minden esetben eljár az ügyvédi tevékenységre vonatkozó jogszabályt vagy az ügyvédekre irányadó etikai szabályokat sértő kollégákkal szemben. Ugyanilyen határozottsággal fel fog lépni az ügyvédeket ügyvédi tevékenységük miatt, vagy, mint a jelen esetben, közéleti tevékenységük során – méltatlanul – érő támadások ellen, mert alapvető feladatának tekinti az ügyvédségbe vetett közbizalom megóvását – tudatták a közleményben.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában