Hirdetés

2024.03.12. 14:24

Kiemelkedő szervezőképesség jellemez? Fuvarszervezőként megtalálhatod a számításaidat Nagykanizsán!

A fuvarszervezők a logisztikai folyamatok megkerülhetetlen szereplői. Szervezői tevékenységeik révén jutnak el ugyanis az áruk és termékek a különböző célállomásokra. A területen jártas szakemberekre természetesen Nagykanizsán is gyakran mutatkozik igény, ígéretes karrierépítési lehetőségek kínálva az ambiciózus és kiváló szervezőképességekkel rendelkező munkavállalók számára!

PR cikk

Forrás: freepik.com

Milyen feladatokat látnak el a fuvarszervezők?

A fuvarszervezők tehát az áruszállítások megvalósításában működnek aktívan közre. Felelősségük megtervezni, illetve leszervezni az egyes fuvarokat, figyelembe véve az ütemtervet, a költségvetési szempontokat, valamint az ügyféligényeket. A fuvarok előkészítése során kijelölik a teljesítendő útvonalakat, amelyekről előzetesen egyeztetnek is a sofőrökkel.

A munkájuk során egyébként aktívan együtt is működnek a sofőrökkel, és segítik őket az esetlegesen felmerülő forgalmi, műszaki vagy egyéb nehézségek esetén. Emellett pedig természetesen az ügyfelekkel szintén kommunikálnak, így biztosítva a hatékony információáramlást. A feladatkörük ugyanakkor itt még korántsem ér véget, hisz a fuvarozási dokumentumok kezelése, beleértve a szállítólevelek, fuvarlevelek és számlák kiállítását, illetve adminisztrációját ugyancsak egy fontos szeletét teszik teendőiknek.

Sőt, az ügyfélmegkeresések esetén a fuvarszervezők dolga, hogy a szükséges kalkulációk elvégzését követően összeállítsák az árajánlatot a potenciális ügyfél részére. Összességében tehát meglehetősen komplex feladatokat látnak el, amelyek kulcsfontosságúak az áruszállítási és a logisztikai folyamatok hatékony működéséhez.

Milyen fuvarszervezői lehetőségek adódhatnak Nagykanizsán?

Fuvarszervezői munkakörben Nagykanizsán is adódhat esély az elhelyezkedésre. Mindezt megerősíti a város álláspiacával foglalkozó NagykanizsaAllas.hu weboldala is, ahol már volt is példa fuvarszervezői álláshirdetésre. Többek között az adminisztráció, irodai munka: https://nagykanizsaallas.hu/allasok/adminisztracio-irodai-munka, valamint a raktározás, logisztika álláskategóriáját is érdemes lehet figyelemmel kísérni ezen lehetőségekért: https://nagykanizsaallas.hu/allasok/raktarozas-logisztika.

Persze a fuvarszervezői munka felelősségteljességéből adódóan az elvárások is sokrétűek az ilyen típusú állások kapcsán. Általános követelmény lehet például logisztikai területen szerzett végzettség és/vagy tapasztalat, valamint a szállítmányozással kapcsolatos átfogó ismeretek is. Mivel a fuvarszervezők sok esetben külföldi partnerekkel is együttműködnek, így az idegennyelv-tudás is gyakran kap helyet a követelménylistában, különös tekintettel az angolra és a németre.

Az adminisztrációs és a dokumentációs tevékenységek pedig a magabiztos számítógépes ismereteket is megkívánják, kiváltképp a tipikus irodai szoftverekét (pl. MS Office), vagy akár a fuvarozási, logisztikai programokét. Mindemellett pedig bizonyos személyes tulajdonságokra is szükség van a helytálláshoz: a címben és a bevezetőben is említett szervezőképességen kívül például a kiváló problémamegoldó- és kommunikációs képesség, a kitűnő időmenedzsment, továbbá a rugalmas hozzáállás is általános jellemzője egy kiemelkedő fuvarszervezőnek.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában