A HELYZET

2017.12.12. 06:30

Bukottak és évismétlők

Néző László

Megbukott a kormány egészségpolitikája! – harsogta reggel az egyik rádióállomás. Megbukott a kormány oktatáspolitikája! – mondták a minap ugyanott. Megbukott a kormány gazdaságpolitikája, elbukta Orbán az államadósság elleni harcot! – hirdeti az egyik napilap öles címekkel. Nincs olyan területe a kormányzásnak, amelyikről ne hallanánk, olvasnánk nap mint nap, mennyire kritikán aluli a kabinet teljesítménye. Az még hagyján, hogy a valósághoz ezeknek az értékeléseknek semmi közük nincs, azt már megszokhattuk, hogy

a bírálóknak sok kérdésben fogalmuk sincs a realitásokról.

De ezt a bizonyítványt olyan „tanárok” állítják ki, akiket úgy zavart el a magyar nép a „katedra” közeléből is, hogy valószínűleg egyhamar nem kapaszkodnak oda vissza. Másik részük pedig szemmel láthatóan alkalmatlan egy párt vezetésére is, nemhogy az egész országéra. Persze meg lehet őket érteni, a szavakon túl semmijük nem maradt. Reményük sincs arra, hogy a közeljövőben saját elképzeléseik szerint alakítsák az ország sorsát. Külön szerencse számukra is, hogy legalább elképzeléseik sincsenek. A kormány valódi értékelését pedig a legbölcsebb tanítók, a választópolgárok állítják majd ki tavasszal. Egyelőre úgy tűnik, bukás nem, de évismétlés lesz a dologból.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!