SÉTA

2008.02.19. 08:31

Ilyen a mi sulink és szeretjük...

Öt új Sétás iskola... Lássuk, hogy vélekednek az intézményekről az odajáró diákok!

Rimóczi Ágnes

Ilyen a mi sulink és szeretjük...
Öt új Sétás iskola... Lássuk, hogy vélekednek az intézményekről az odajáró diákok!


Tiszaparti Gimnázium és Humán Szakközépiskola, Szolnok
TÓTH KITTI, PINTÉR JANKA: — Tiszaparti! Ez az épület lassan két éve az a hely, ahol legtöbb időnket töltjük. Legtöbbször persze tanulással, de ott vannak azok az imádott lyukasórák vagy kedvenc pillanataim egyike, amikor büszkén kijelenthetem, hogy az ebédlőbe várakozó sor legelején állok. Ám a tanulással töltött tanórákba is becsusszan a vidámság, hiszen az osztályoknak megvannak a hangulatfelelősei, akik gondoskodnak a jókedvről. Ebből következik, hogy az egész suli hangulata általában klassz. Azért bevallhatom, nyáron is szeretek a Tiszaparti fele sétálni és ilyenkor nem egyszer ismerős arcokra bukkanok a sétányon. Ebből mindenki le tudja vonni a következtetést! Vagyis azt, hogy diákság szeret ide járni.
Veress János Szakközép-, Szakképző Iskola és József Attila Gimnázium, Kunszentmárton
KOVÁCS NÓRA: — Én azért szeretek ebbe az iskolába járni, mert aránylag közel van a lakhelyemhez, a színvonala is megfelelő, felszerelt szinte minden tekintetben (korszerű használati tárgyak, számítógépek, nyelvlabor). Két nyelv tanulására is nyílik lehetőség a gimnáziumi osztályokban. Szerintem a környékbeliek igényeit maximálisan kielégíti az iskola, és az alkalmazott képzések is.
DÖMSÖDI PETRA, KIRÁLY ANITA: — A gimnáziumban a rengeteg jó óra mellett szünetekben lehet csocsózni illetve pingpongozni, valamint tanítás után az informatika teremben internetezni. Az évente megrendezésre kerülő sport-, nyíltnapon sok érdekes játékot láthatunk. Többek között tűzoltó- és alpinistabemutatót. A tanítási órák sem rosszak, gyorsan és érdekesen telnek hétköznapok. A nagy hagyományokkal rendelkező szalagavató bál is sok diákot vonz, főleg az utána lévő zenés táncest (disco). Az ehhez hasonló programok csoportjába tarozik a sítábor, amit minden évben Erdélybe szervez az iskola.
VASZI MÓNIKA: — A kunszentmártoni Gimnázium és Szakképző Iskola nekem nagyon elnyerte a tetszésemet, mert itt sok lehetőség van. A gimnáziumban két nyelvet tanulok, angolt és németet, az angolt emelt óraszámban. Az érettségire 4 évig készülök, és azután itt szeretnék szakmát is tanulni. A tanárok nagyon kitesznek magukért, segítőkészek és az osztályfőnöknél sem kaphattunk volna jobbat. Az iskola elrendezése is nagyon praktikus, internet lehetőség is van, vagy a sport bármely ágában űzhető. Nehéz lesz majd innen elballagni.
KÁLLAI ALEXANDRA: — A Kunszentmártoni Gimnázium és Szakképző Iskolába járok. A 10.d. osztály tanulója vagyok. Azért jelentkeztem ebbe az iskolába, mert érettségit szeretnék szerezni. Nagyon szeretek idejárni, szeretem az osztálytársaimat, és az iskolai rendezvényeket is. Emelt óraszámban tanulok idegen nyelvet. A tanárok többsége nagyon segítőkész. A tavalyi év folyamán sikeresen pályáztam mentorommal egy ösztöndíjra, mely az érettségi megszerzéséig segíti a tanulmányaimat.
PATKÓ ISTVÁN: — Azért szeretek ebbe az iskolába járni, mert jól felszereltek a termek, a tanárok minden erejükkel segítenek a sikeres érettségi letételében. Sok versenyen lehet részt venni, ami végén a résztvevőket jutalomban részesítik. Összetartó osztályok vannak, mindenki tud magának találni barátot. Az osztálykirándulások is jók, és ezen kívül még sok kirándulásra is lehet menni. Az órák is gyorsan, és jól telnek el. Az iskola rendezvényein mindig jó a hangulat és a nézők pozitív élményekkel távoznak. A tisztaságra is ügyelnek, és mindent megtesznek a zökkenőmentes tanulás érdekében.
SZRNKA BEA, SZABÓ JUDIT: — Nekem tetszik az iskola, mert a tanárok kedvesek, és segítőkészek. Sok versenylehetőség van, melyekre szívese felkészítik a tanárok a diákokat, ennek köszönhetően jó helyezéseket érnek el. A nyelvtanulás megkönnyítésére beszerzett az iskola egy új nyelvi labort is. Jól felszerelt számítástechnika terem áll rendelkezésünkre, ahol megtalálható az internet is, amit délutánonként a diákok segítségül vehetnek a tanulmányaikhoz. Az iskolában aktív diákélet folyik. Rengeteg programot szerveznek a diákok és a tanárok együttesen. Vannak hagyományos rendezvények, amiket az iskola évente rendszeresen megrendez. Ilyenek pl.: a Humán- és Reál-hét, a hol a diákok mérik össze a tudásukat. Gólyaavatót szerveznek, a végzősöknek szalagavatót, melyen más osztályok is fellépnek. Az osztályok  minden évben osztálykirándulást szerveznek, a ország több pontjára. Országos kirándulásokra is lehetőség van ellátogatni. Az óra közi szünetekben igénybe vehetjük a pince klubbot, ahol a diákok ismerkedhetnek egymással, tv-zhetnek, csocsózhatnak. Könyvtár is van az iskolában. Örülök, hogy ebbe az iskolába járhatok.
ÓNÓDI LEVENTE: — Szeretek ebbe az iskolába járni, mert jól felszereltek a tantermek. A tanárok mindenben segítenek a sikeres érettségi letételében. Sok az iskolai rendezvény. Számos versenyen lehet részt venni, és persze a résztvevők jutalmat is kapnak.
Egészségügyi és Szociális Szakközép- és Szakiskola és Alternatív Gimnázium, Szolnok
TÓTH FRUZSINA, NÉMETH NOÉMI: — Az Egészségügyi és Szociális Szakközép- és Szakiskola és Alternatív Gimnázium – neve is jól mutatja – sokszínű intézmény. Iskolánkban megtalálhatóak szakiskolások, szakközépiskolások, gimnazisták és felsőfokú szakképzésben résztvevők. Éppen a felsoroltak miatt a mindennapi diákélet színes képet mutat. Egy-egy terület diákjai nem csak a saját képzésüket, további lehetőségeiket, hanem a másik terület mindennapi életét, esélyeit is megismerhetik. Az iskola vezetése, pedagógusai elfogadóak és toleránsak a diákokkal szemben, mindennapi problémáinkban is maximális segítséget nyújtanak.
Ványai Ambrus Gimnázium, Informatikai és Közelekedésgépészeti Szakközépiskola, Túrkeve
HORVÁTH BARBARA, 11. A: — A mi sulink igen sokrétű, mondhatnám olyan, mint a dobostorta. Sokféle szakképesítést lehet szerezni a 4, 5 vagy 6 év alatt - ha bírod szuflával. A diákok igen különböző érdeklődések, nagyon színes egyéniségek, de mindenki talál magának megfelelő szabadidős elfoglaltságot, tanulási irányt az iskolában. A tanárok mindent beleadnak, hogy kihozzák bel?lünk a legjobbat s, hogy elérjük céljainkat. Jó ványaisnak lenni!
ACSÁDI NÓRA, 11. A: — A Ványaiban tanulhatsz gimnáziumi, és különböző szakirányú szakközepes osztályban, ha pedig meg van az érettségid, akkor szakmát is tanulhatsz. Mi gimisek vagyunk és 11.a osztályos tanulók. A sulink rendelkezik műfüves pályával és egy hatalmas sportcsarnokkal. Délutánonként edzéseken vehetünk részt: kézilabdán, röplabdán, focin, atlétikán. A tanáraink támogatják sportolóinkat, de azt is elvárják, hogy szorgalmasan tanuljunk. A tanárok interaktív-tábla segítségével érdekesebbé varázsolják az órákat. Sajnos még nincs minden teremben, de ami késik, nem múlik!
MAGYAR DÓRA, 11.A: — Az iskolám neve nem mindig fér ki a megadott vonalakra, rublikákba: Ványai Ambrus Gimnázium, Informatikai és Közlekedésgépészeti Szakközépiskola, Túrkeve. Pontosan olyan, amilyenre egy diák vágyhat: büfék, nagy sportcsarnok, szabadtéri sportpályák, csocsó, asztalitenisz, internetezési lehet?ségek, vidékieknek szállás, külön étkezési hely, különböző szakképzések és könyvtár. Meg persze sokszín? tanárok és diákok! Nálunk az élet sohasem áll meg, mindig történik valami. Mi is büszkélkedünk saját diákönkormányzattal: a VIASZ-szal, ami segítséget nyújt és szórakoztatja a diákokat sok muris programmal. Rengeteg ványais rendezvény várja az odalátogatókat egész évben.
BALOGH ZSÓFIA: — A Ványai Túrkeve egyik legősibb kincse, mely 58 éve fényezi már a város hírnevét.
Iskolánk már 1951 óta viseli Ványai Ambrus nevét, ami elég sokszínű, akár egy szivárvány, sokféle képesítés közül választhatnak azok a diákok, akik forró napsütéses nyaralásra vágynak. Ugyanis a mi iskolánk a legjobb, a tanárok akár az úszómesterek, még fejeseket is képesek értünk ugrani, sípokat fújni, csakhogy kihozzák belőlünk a maximumot, s hogy céljainkat elérhessük. Néha vannak télies napjaink, mikor a napozás mellett dolgozatot kell írnunk, de ez a nap sem fagyos, inkább szivárványos. Ez a mi sulink, a kőkövületű Ványai.
Kossuth Lajos Gimnázium, Szakközépiskola Általános Iskola és Kollégium, Tiszafüred
FEHÉR TÍMEA: — A Kossuth Lajos Gimnázium tanulója vagyok,  lassan már két éve, és egy csöppet sem bántam meg, hogy ezt a középiskolát választottam. Persze, kérdezhetitek, hogy mi a jó  egy olyan kisvárosi iskolában, aminek sok helyen még a nevét sem ismerik- mert lássuk be, a mi gimnáziumunk nem egy országszerte ismert középsuli- és mit tud nyújtani nekik egy ilyen” egyszerű” iskola? Nos, ebben az „egyszerű” iskolában nagyszerű tanárok tanítanak, akik teljes erőbedobással próbálják átadni tudásuk legjavát a lelkes (és nem túl lelkes) diákságnak.
Az órák jó hangulatban telnek, a magunk festette színes, és stílusosan dekorált termekben, és a szünetekben sem unatkozunk az iskolarádió  zenéje mellett. Minden  tanévben megrendezésre kerül a gólyabál,a farsang és a diáknap, és ezen kívül igény szerint még több buli, ami összekovácsolja az iskola tanulóit. De ezek csak másodlagos szempontok, hiszen elsődlegesen nektek az a fontos,hogy ha meglesz az érettségitek, akkor mire juttok vele. Iskolánkban több osztály is van egy évfolyamon, ilyen például a nyolcosztályos kisgimi, a sima, négyéves gimnázium, és kereskedelmi - közgazdász tagozat, és az ötéves nyelvi előkészítő is. Továbbá az  iskolánkban lehetőség van arra is, hogy az érettségid mellett egy ECDL oklevelet is szerezz a negyedik év végére. Szóval, ha szeretnél egy biztos jövőt,akkor itt a helyed!
NÉGYESI DALMA: — Már két éve járok ebbe a középiskolába. Azt gondolom, ha most állnék a pályaválasztás előtt, ugyanígy döntenék, mivel itt nagyon jól érzem magam.
Tanáraink mindent megtesznek értünk, szakképzettek, nem csak tanítanak bennünket, hanem felkészítenek minket „a NAGYBETŰS” életre is. Ha megnézzük, hogy a KLG-ből főiskolára hány főt vettek fel a jelentkezők közül úgy gondolom, meglepődünk. Ezek a mutatók elég meggyőzőek! :) Iskolánk sok lehetőséget kínál a tanulás mellett a kikapcsolódásra is: kirándulások, színházlátogatások, diskók, sportrendezvények, és minden év áprilisában megrendezésre kerülnek a diáknapok ezeken kívül még sok más lehetőség közül, válogathatnak a némileg lezserebb diákok és a sok-sok tanulásba belefáradt tanulók is. Sok nyolcadik osztályos diák a nem éppen legkorszerűbb iskolaépületünktől riad meg. De tudnunk kell, hogy az iskolavezetőség mindent megtesz, a gimnázium épületének csinosításáért. Minden évben pályázik és a felhasználás kiegészítésére pályázatokat, hirdet. Az iskolához tartozó Kollégiumot a múlt évben sikerült felújítani, szebbé varázsolni, így az ott lakó diákjaink is otthonosabban érezhetik magukat a hétköznapokban.

Akik a programot vezetik
Szabófi Ilona — Egészségügyi és Szociális Szakközép- és Szakiskola és Alternatív Gimnázium, Szolnok
Pintér Edit — Veress János Szakközép-, Szakképző Iskola és József Attila Gimnázium, Kunszentmárton
Magyar Zoltánné — Kossuth Lajos Gimnázium, Szakközépiskola Általános Iskola és Kollégium, Tiszafüred
Molnár Magdolna — Ványai Ambrus Gimnázium, Informatikai és Közelekedésgépészeti Szakközépiskola, Túrkeve
Molnárné Orosz Szilvia — Tiszaparti Gimnázium és Humán Szakközépiskola, Szolnok

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!