SÉTA

2013.01.16. 07:45

Megkérném a kezét, de nem süt rám a Nap

Egy borongós vasárnap délután nincs is annál jobb, mint néhány barát, egy kis nasi mellett filmet nézni.

MÁRTON BOGLÁRKA

 A múltkor romantikus vígjátékra vágytunk és igyekeztünk valami olyat keresni, amiről még nem hallottunk. Így találtunk rá a Szökőhév című filmre, amely 2010-ben jelent meg Amy Adams-sel és Matthew Goode-dal a főszerepben.

A történet szerint Anna kétségbeesetten várja, hogy barátja végre megkérje a kezét. Miután a negyedik évfordulójuk is leánykérés nélkül zajlik, nagyon csalódott. Aztán rátalál egy ír hagyományra, mely szerint szökőnapon a nők is megkérhetik a párjuk kezét.

Ezért elhatározza, hogy Dublinba utazik kedvese után, aki egy konferencia miatt van ott, és férjül kéri. Csakhogy az időjárás közbeszól és a lány Írország másik felén ragad. Kénytelen a jóképű, ám annál cinikusabb Declan segítségét kérni, hogy vágjon át vele azt országon és keressék meg együtt a barátját. A kalandos utazás számos humoros szituációt tartogat és a kezdetben veszekedő alkalmi páros egyre közelebb kerül egymáshoz... Ez a film tökéletes példa arra, hogy nem feltétlenül csak a hollywoodi szuperprodukciók lehetnek jók! :-)

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!