Mennyei illúzió

 szemgolyóim gyönyörű arcára ragadnak... agyhullámaim feléje tapadnak izzadó agyam mélyvölgye kitágul belőle a gondolat mint lövedék kirándul és mint a fagyott puska füstölök belül míg a jéghideg forróság bennem elül elönt a víz, a tűz, a szétáradó öröm... elégek szinte, mint egy gyulladt szalmaszál
amire mosolya, mint pillangó száll és olvadok, mint a frissen mosott jégkrém és ragyogok csöndesen mint az égkék beleolvadok a langyos éjszakába... és látom az arcot, hallom a hangot parázslik az üdítő hold cikornyáiban... és talán sosem látlak többé de ez szalámis kenyér két paradicsommal... beteg vagyok, úgy fest, ezt a badarságot?! boldog bolond vagyok a magam tejében ha azzal amim van – beérem talán sose látom többet – sok rajta a vaj mint szelíd, vörös kobakon a haj... ha azzal amim van – beérem boldogan álmodom, mint egy hétpöttyös bolond

boldog bolond vagyok a magam telében hagyjatok az élet befőttes levében! nincs időm búsulni, bealudt minden... SZABÓ NÁNDOR ZSOLT -->