Ez egy barátságelmélet vagy csak elméleti barátság?

Különbözőségek és hasonlóságok. Különbözik a szemed a szememtől, a hangod a hangomtól, az életfelfogásod az enyémtől. A neveltetésed is teljesen más. Aztán vannak apró hasonlóságok. Pont ezek a parányiságok, amelyek közelebb hoznak minket egymáshoz. Téged és engem. Aztán így kedveljük meg egymást. Mert hasonlítasz hozzám, én meg hozzád, vagy legalábbis elhiszem, hogy egyforma a gondolkodásunk; belemagyarázom azért, hogy legyen egy barátom.

Nem több. EGY! Egyetlen igazi barátom. Akivel lehet lelkizni, mosolyogni, akihez lehet fordulni, ha bajban vagyok, ha örömöm van, aki fordulhat hozzám, ha nem akar hazamenni, menedéket nyújthatok neki és soha nem dörzsölöm az orra alá, pedig tudom, hogy nem kellett volna befogadnom, de nem foglakozom vele, mert a barátom és ez a „vérszerződés” részemről sérthetetlen! Ebben nincs benne a be nem fogadás és az orr alá dörzsölés. Mi van hát benne? A szeretet, a tisztelet, az elfogadás és megannyi nemes érzés. Aztán ott van a véresre harapott nyelv. Mert nem egyformán szocializálódtunk, van, aki ki tudja mondani az érzéseit, van, aki nem. Én ki tudom, ő nem. Én ezt is elfogadom, mert így kell lennie egy ilyen kapcsolatban. Nem akarok megváltoztatni, elfogadok.

Aztán eltelik fél hónap. Fél olyan hónap, amikor csend van köztünk. Ebben a modern világban van mobiltelefon, van internet, az összes újkori vívmány, egészen a facebookig bezárólag. Ő hallgat.
Ezen a bizonyos napon – ami úgy indult, mint a többi és mégsem olyan lesz ettől a csipogástól – érkezik egy sms a barátomtól. Hemzseg a nekem címzett mentegetőzéstől, magyarázkodástól, talán hazugságoktól. Persze nem ez volt az első ilyen üzenet, hiszen hasonló tartalmú már pár hónapja is volt, csak más szereplőkkel, helyszínekkel. Aztán más nincs benne. Még egy kérdés se, hogy velem mi van, mert elnyomja a hosszas egoista gondolatsor.

[caption id="" align="alignleft" width="360"] Néha hosszú napok, hetek telnek el anélkül, hogy keressük egymást. Mit lehet ilyenkor tenni?
Képünk illusztráció – thinkstockphotos.com
[/caption]

Aztán nézem a betűket, már összefolynak előttem. Majd leteszem a telefont. Nem az üzenet szomorít el ennyire, hanem a felismerés, hogy már tudom, az igazi barátom nem hagyna magamra fél hónapra, mert tudni akarná mi a helyzet velem és ahogyan nekem hiányzik, úgy én is hiányoznék neki.
Már nincs barátom, vagy soha nem is volt, csak el akartam hinni, hogy nekem is van egy. Nem több. EGY! Egyetlen igazi barátom.