Bezzeg férfit nem úgy választunk, mint egy sárga savanyú citromot

A lédús finomságokat többnyire a piacon szoktam beszerezni. Még a tömeg lökdösődik, addig én a háttérben állok és ámulok. Elkápráztatnak a színek. A citromsárga, a narancssárga, a zöld, a piros, a lila és még megannyi szemet gyönyörködtető árnyalat. Aztán ott van az illatuk. Az az édeskés, zamatos, fanyar megfogalmazhatatlan aroma. Amikor idáig eljutok, már szinte érzem az ízüket a számban. Ekkor már én is lökdösődök egyet, majd kettőt és választok. Amelyik almák rám mosolyognak, azok kerülnek bele a tasakba. A narancsok leggömbölyűbbikjei is hasonlóan járnak. Aztán ott vannak a kistestvérek, a mandarinok, majd a törpe majmocskák csónakjai, a banánok.

Beállok a sorba és várom, hogy fizethessek. A zöldséges férfi mindig mosolygós és kedves. Azt hiszem ez nála nem üzletpolitika, eredendően ilyen. Elveszi a finomságaimat és az utolsó pillanatban még a kezébe nyomok egy citromot. Ő elveszi, körbenézi a nem túl szép portékát, majd visszateszi a többi közé, kiválaszt helyette egyet, ami még papírban van.

Kicsomagolja és valóban, a kezében lévő csodaszép és tökéletes. Miközben választ nekem, tettetett mogorvasággal, duzzogással sorolja, hogy bezzeg férfit nem így választunk. Alaposan átvizsgáljuk. Megnézzük jobbról, megtekintjük balról. Körültekintőek vagyunk és keressük a tökéletest.
Ahogy megkapom a gyümölcseimet, mosolygok a játékos felháborodáson. Arra gondolok, hibátlan citrom nincsen, ha túl savanyú, csepegtetünk rá egy kis mézet. Tökéletes férfi sincsen, ha keserű vele az élet, mi nők meg tudjuk azt édesíteni.